
Musicfakk 1: Thrice
augusztus 8, 2008Együttesbemutató sorozatom első része.
Akiket NAGYION illik ismerni. ![]()
Első alanyunk:
Thrice avagy: Skate-punkból Exp. Post-hardcore. xD
A bandát 1998-ban alapította Dustin Kensrue (énekes-gitáros) Irvineban. Az először brutálsriffes skatepunk bandából (akik a demójukban ellejtettek egy laza kis Dragon Ball Z skit-et) elkezdett valami komolyabb kisülni, de persze ne szaladjunk előre. Első albumuk, az Identity Crisis (2000) hatalmasat bukott, ráadásul skate-punkból annyi van mint a nyű, ezért a skacok elkezdtek először a Melodic Hardcore irányába indulni, ami a 2002-es The Illusion of Safety albumot hozta. Innetől kezdődik a Thrice időszámítás, mivel ez volt az első komolyabb sikerük, annak ellenére, hogy az album még a 40 perces időtartamot sem érte el. Alig telt el egy év, és itt volt a legnagyobb sikerük, ami nemzetközi szintre emelte őket. Itt már Post-hardcore és experimental rock elemeket lehet hallani leginkább, ám megmaradt a Thrice-os hangulat (hangulat, nem hangzásvilág). A kritika ugyan vegyesen fogadta az új albumot, de az All that’s left, Stare at the Sun, és a cmíadó The Artist in the Ambulance tuti siker lett, és sok PC-s játékban hallhattuk viszont őket. 2004-ben nem történt semmi, és érezni lehetett valamit a levegőben. Majd 2005-ben megjelent a méginkább vegyes fogadtatásban részesülő Vheissu. A Rolling Stone magazin 5/2-t adott, viszont az APunk 100-ból 99%-ot adott, és a Kerrang! is maximális pontszámot adott nekik. Itt már a lágy-hardcore elemek vannak előtérben, a punk meg teljesen eltűnt, már a melankólikusabb dalok felé vették az irányt. A Vheissu egy mérföldkő a csapat történetében, ám sokat megint nem tököltek.
Persze közben feldolgoztak két Beatles számot, és egy Real Life szerzeményt, és a Carol of the Bells-t, ami a csapat egyik legszebb dala. 2006-ban egy eléggé semmilyen EP jött ki Red Sky néven, amik pár, csak a Japán verzióban hallható dalokat tartalmaztak, ám aztán jött a mai Thrice-ra jellemző, 4 CD-s The Alchemy Index. 2007-ben az első 2 CD jött mi, majd most 2008-ban jött ki a folytatás. 2008 amúgyis a Thrice éve, hiszen eddig 2 EP-t, 1 LP-t és egy tartalmas maxit is kidobtak. Az Alchemy Index iszonyat hangulatos album lett. Alternatív/Experimental Rock keményen. Az albumot 4 részre, azaz 4 CD-re osztották:
- Az első CD a Fire, azaz a Tűz
- A Második a Water, vagyis Víz
- A harmadik lett az Air, vagyis levegő.
- És a negyedik az Earth, vagyis a föld
Mindegyik “tétel” 20-25 perc között van, és mindegyik számcímet így is igazították (pl.: Víz: Digital Sea, Levegő: The Sky is Falling, Föld: Moving Mountains, Tűz: Firebreather, stb.). Az album megdöbbentően jóra sikeredett, és valószínűleg a srácok maradnak is a post-hardcore/experimental vonulatnál, mivel a legjobb és legszebb számok ebben a korszakban születtek. Jelenleg még nem tudni mit akarnak a fiúk, de az biztos, hogy innentől kezdve bármit is csinálnak, nagyon nem foghatnak mellé.
Összességében a zenekar egyn agyon erős, állandóan megújuló vonalat képvisel, és nagyon érdemes rájuk figyelni. A banda 10 éves megalapítása óta sosem váltott tagot (maradt Dustin, Teranishi és a Breckenridge testvérek), így nagyon összeszoktak, és minden szám mestermunka. A kicsit lasúbb zenék kedvelőinek ajánlott, főleg a mostani albumokat tekintve. Ajánlom még a Digital Ocean című dalt, ami kegyetlen jó lett.
Következő rész hamarosan…
Visszajelzést meg kérek!!! XD XD XD
YouTube link a Digital Ocean c. videóklipphez:
MySpace link pár szám meghallgatásához:
http://www.myspace.com/thrice




























































![[w00d00] AMV Studio](http://benyoboy.files.wordpress.com/2009/08/banner_0.gif)



Te…nem belepofázás képpen. De legközelebb nem akarsz youtube linket is rendelni hozzájuk?
OK.

Akkor adok YouTube linket és myspace linket is mostantól. Tökre kifelejtettem, köszi az észrevételt!
Post javítva!
engem ez a youtube video abszolút nem győzött meg, bár nem néztem, csak hallgattam, de viszont a myspace oldalukon van egy-két tetszetős szám.
bár alapvetően még mindig nem az én műfajom ez az egész
Nembaj az.
Majd legközelebb valami érdekesebbel állok elő. ^^