Tiger & Bunny
Hirtelen felindulásból néztem meg. Olvastam egy Mondós cikket erről, de nem amiatt szedtem le. Megjegyeztem, aztán úgy döntöttem, valamit nézni kéne, erre rátaláltam, hadd szóljon!
Fél hét alatt néztem meg és kiérdemelte, hogy a blogom új fejléce legyen! Na, de mit tud ez?
A legtöbb értékelésben azt olvastam, hogy az amerikai és japán szuperhősvilágnak mutat görbe tükröt, ám ezt 1-2 nagyon ütős és jogos poénon és kifigurázáson kívül nem tapasztaltam. Inkább egy minőségi ötvözésnek mondanám. A lényeg, hogy Tiger, egy épp kifutóban lévő szuperhőst, aki mindent elbasz (animében csak olyan főhős lehet, aki elbasz dolgokat), összehozzák egy rejtélyes újonccal, Bunny-val (ami egy gúnynév). A Sternbild-ben játszódó történet szerint ezek a szuperhősök tényleges szuper erővel bírnak, ám nem derül ki ez rögtön születésüknél (legtöbbször), hanem gyerekkorukban döbben rá, hogy ők nem sima emberek, hanem ún. NEXT-ek. Van, aki ezt rosszra használja, van, aki jóra. Az előítéletek nagyok, így egy reality show keretén belül űzik a rosszt és a gonoszt a hősként szolgáló mutánsok. Tiger & Bunny az első duó, különleges képességük, hogy 5 percig szuper erővel bírnak, ám ha ez elfogy, visszaállnak normál állapotba és egy teljes óráig erő nélkül maradnak. A főhős két karaktere az elején idegesítő, ám elég egyéni volt az a kettősség, amit mutatnak, hogy megkedveljem őket és a sorozat negyedétől már egész megszerettem őket. Tiger a nagyszájú, hangos jófiú, aki tör-zúz, Idon’tgiveashit és CSAK az érdekli, hogy mindenkit megmentsen, semmi más. Bunny (aki eredeti nevén fut és arcát is felvállalja a többiekkel ellentétben) pedig csöndes és visszahúzódó, egy családi tragédia vezérli, nem túlzottan érdekli a polgárok sorsa, viszont amit csinál, azt jól csinálja, társával ellentétben nem maradnak utána összedőlt kerületek. A sorozat érdekessége, hogy ezeket a hősüket szponzorálják is, valódi cégek! Nem kamu, elírt, betűcserés, hanem ténylegesen megjelenik a Bandai, USTREAM és Pepsi, amin jót röhögtem és egyáltalán nem tartottam zavarónak. Rajtuk kívül több hero is van. Van egy jégkirálynő jellegű pop-énekes Blue Rose-unk, aki botrányosan bugyuta egysorosaival és jégtámadásaival operál. Sky High egy picit amerikaisabb, steampunk-szerű jetpackes alak, mindent derűsen lát, mindent belead, stb. Fire Emblem a tüzet használja, civilben pedig egy buzi néger (hát… igen) enyhe Dennis Rodman utánérzéssel a dizájn terén. Dragon Kid egy kínai tomboy, aki villámcsapásaival és kung-fu mozgásaival veszi fel a versenyt, civilben pedig Bruce Lee szerkóját hordja. Rock Bison egy mexikói tank, nagy, erős és lassú, végül ott van az egyik személyes kedvencem, Origami Cyclone, akinek az égegyadta semmi olyan képessége nincs, ami arra használható, hogy legyőzzön, vagy megmentsen valakit, konkrétan a sorozat feléig nem is tudni, mi is az ő képessége, ám kiderül: feltudja venni más emberek és tárgyak alakját. Mindegyik szuperhőssel foglalkozik egy, csak neki szánt rész, amiben jobban megismerhetjük a karakterét, ezek a kedvenceim is, amúgy. A lényeg, hogy a szülei gyilkosát kereső Bunny magántörténete egy jóval nagyobb összeesküvés elmélet része, amiben korrupt emberek, politikusok, tudósok és terrorszervezet is közrejátszik, ezt az ügyet göngyölítik fel, harcolva, drámázva, poénkodva.
A karakterek könnyen szerethetőek, a mellékszereplők is kimondottan jók (Tiger kislányát, Saito doktort és a taxisofőr Ben jó karakterek), szóval erre nincs panasz. A zene kellemesen semmilyen (OP/ED-k viszont faszák), grafika is egész kellemes, ám a CG-animáció kicsit szokatlan a szemnek, kicsit mintha marionettfigurásan mozognának a szereplőink, de 5 perc után szokható. Az akciórészek valóban izgalmasak és akciódúsak, a csavarok többsége azonnal kikövetkeztethető (van olyan, amit már az openingekben lelőnek, annyira egyértelmű), ám nem mondom, voltak olyan részek, hogy ezt most hogy, miért, whaddafak? Nagyon meglepődtem 1-2 részen, és pozitívan, nem csak bambán ültem és röhögtem, hanem kíváncsivá tett, így még gyorsabban faltam a részeket! Minden kételyre fény derül amúgy és olyan kérdésekre, amik felmerülnek a nézőben és nem számít, azokra is válaszolnak, hogy hú, itt volt valami plot-hole, de aztán rávilágítanak, hogy nana, mégsem! Ez kifejezetten tetszett. A negatív karakterek (mármint a regular bűnözőkön kívül az a négy) is ötletesek, persze, rühellni fogjuk őket (főleg a fő-fő-főgecit), de a sorozathoz pozitívan járulnak hozzá, nem kis mértékben! Ami nem tetszett, hogy a főhősök szinte mindig ugyanabba a hibába esnek bele és az elején nehezen szokjuk meg a végtelen-ismételt reakciókat, ráadásul a “két külön egyéniség, akik rühellik és leszarják egymást és nem bírnak egymással azért mégis a legjobb csapat lesz” már egy kicsit lerágott csont, de ettől függetlenül 10 pont a sorozatnak, alig várom a mozifilmeket és egy esetleges új évadot. Nálam a sorozat eladta magát, imádom!

Ja, még mielőtt elfelejtem, ebből a képből KELL egy mémet csinálni a Yao Ming és többi firka mellé:

Hát, ennyi volt. Nagyon szerettem, regsiztrált tag is voltam, sokat használtam, majd később használtam is. Tegnap még töltöttem róla, ma meg már nem működött, bezárták, ami hatalmas veszteség. Természetesen a szerzői jogok megsértése miatt, ám a bezárás még nem minden, négy embert is letartóztattak, akik az oldalhoz köthetők!

Thanks USA!

Gondolom mindenki emlékszik a salgótarjáni machetés gyilkosra, aki volt barátnőjét és annak jelenlegi szeretőjét gyilkolta meg brutálisan egy CBA-ban. A napokban volt egy kisebb-nagyobb balhé, ugyanis a TV2 a Tényekben  nem volt rest leadni a biztonsági kamerák által rögzített felvételeket, vágatlanul.

A felvétel fenn van YouTube-on is, de nem linkelem be, megkímélnék mindenkit az “élménytől”. A lényege ennek a posztnak, hogy miután többedjére is megnéztem, felmerült bennem pár kérdés.

Leginkább az, hogy miért nem segített senki a szerencsétlenen?

A legfeltűnőbb a felvételen két dolog volt számomra. Az egyik, hogy biztonsági őr sehol nem volt… lehet nem is alkalmaztak a boltban, ami nonszensz, vagy ha lett is volna, most őszintén, egy 6X éves bácsikának egy walkie-talkieval mennyi esélye lenne egy rablóbanda ellen, nemhogy egy rohadt bozótvágóval felfegyverkezett fasz ellen? A másik, hogy tisztán látszik a videón, hogy a vásárlók fejvesztve menekülnek, otthagyva az áldozatot s a gyilkost, aki fél perc múlva végzett is.

Szóval ennyi, ezen kiakadtam. Ha valami őrült rád támad valamivel, bárhol, gyakorlatilag semmi esély nincs arra, hogy bárki is segítsen… és ennyi volt egy emberi élet, aki lehet bárki.

Ugyanakkor az is felmerült bennem, hogy tényleg, egy ilyen rendkívül éles és hosszú, halálos fegyverrel felszerelt elmebeteghez ki menne oda? Vagy csak egy sima késeshez is? Őszintén megmondom, nem tudom mi játszódna le a fejemben, ha egy ilyet látnék, egy boltban, vagy akár a metrón. Lenne-e elég bátorságom segíteni, mert mentőt és rendőrt aztán hívhatsz…

A film egy magyar származású francia írónő (Yasmina Reza) drámaadaptációja. A történet végtelenül egyszerű, két kisgyerek összeverekedik a játszótéren, ami eldurvul és az egyik kiüti a másiknak két fogát. A szülők pedig összeülnek, hogy megtárgyalják az esetet, ami jól is alakulna, ám egy-két rossz szó és megjegyzés… Az egész gyakorlatilag egy darab nappaliban játszódik, négy szereplővel. A vétkes gyerek anyukáját Kate Winslet (Titanic, Egy Makulátlan Elme Örök Ragyogása) alakítja, aki az elején minden kompromisszumba belemegy, ám később kiderül, hogy teljesen idegroncs férje miatt. A Cowen-család fejét pedig a nagyszerű Christoph Waltz (Becstelen Brigantyk, Zöld Darázs), aki igazából tojik az egészre, a gyerekét szimpla őrültnek titulálja, ráadásul ügyvédi munkájából kifolyólag állandóan a telefonján csüng. Annyira sokat, hogy a néző az első három hívás után mindjárt meg is érti felesége idegösszeomlását. A kivert fogú fiú anyukája nem más, mint Jodie Foster (A Bárányok Hallgatnak, Pánikszoba, A Belső Ember), aki inkább a gyerekekre szeretné bízni az ügy tárgyalását. Nem mellesleg írónő, liberális, aktivista és imádja a művészetet. A Longstreet család férjét John C. Reilly (Magnólia, Aviátor, New York Bandái, Tesó-Tusa) alakítja. Hasonlít feleségéhez, ám hamar kiderül, hogy ez csak színjáték és egyszerű, mint a faék: nyílászárókkal és csapokkal kereskedik, imádja a skót whiskey-t és a kubai szivart. Ő is szintén sokat telefonál, őt beteg anyukája zaklatja.
Ezzel a nem kicsit jó casttal forgatta le Roman Polanski (A Zongorista, Szellemíró) a nem kicsit jó (és szinte mindent megnyerő) dráma filmváltozatát. Érdekesség, hogy az egyik gyerekett pont kisfia, Elvis Polanski játssza.
Nem tudtam, mire számítsak, amikor beültem a moziterembe, de édesanyámmal közösen hihetetlen jót szórakoztunk! Az apró csipkelődések, gúnyos megjegyzések, váratlan fordulatokban gazdag sztori hiába játszódik csak egy helyen és hiába lassú lefolyású, aki szereti pl. a Tizenkét Dühös Embert, annak ez alapkövetelmény! A verbális megalázás, oda-vissza vágás egymás félnek (és ami a lényeg: nem csak a két csalód között, hanem a négyük vitája mindenki mindenki ellen felállásban), meg persze nem utolsó sorban remek színészi játék egy tökéletes esti kikapcsolódást eredményez, melynek végén tényleg elhiszi a néző, hogy ilyen van (és miért is ne lenne?).

A lényeg, csak ajánlani tudom, nézzétek meg!

02: Bleach
Annak ellenére, hogy egy darab részt sem láttam az animéből, ez a font nagyon tetszik, ki is használtam ezt egy képgenerátor segítségével! Itt jelent meg a BenyoBlog kifejezés, ami legelőször Siklara kollegina billentyűzetéből hangzott el az első posztjaim egyikében! Mivel nem nézem és nem is akarom ezt az animét, egy upgradelt verzió után el is hagytam. Ráadásul az “y” is olyan hülyén áll.Külön érdekesség, hogy létezik egy másik BenyoBlog is. Annak írási módja szerencsére különbözik az enyémtől. A 2009 karácsonyán megjelent benyóblog érdekessége, hogy szintén egy Pázmányos írja, igaz, nem VJK-s. Az picit tényleg nagy mindfuck lenne.

03: Eladom-a-Lelkem
De nem a Bleach nyomorék halálisteneinek, hanem a multiknak! Na, persze ez nem igaz, de szerettem volna logókkal teletűzdelni a bannert… nem udom miért. Így kerültek rá a kedvenc márkáim, fejlesztőim, illetve a kedvenc farmergyártóm is.

04: Invisible
Ez egy hülye ötlet volt, de tetszett. A design hátterét használtam fel képnek, így úgy nézett ki akkor az oldalam, mintha nem lett volna banner, pedig de. Az arculatot amúgy egyszer sem változtattam meg.

05: Minimal
Előzőnek egy tuningolt változata. Lelkiállapotomat tökéletesen tükrözi.

06: In memoriam Les Paul
Egy hétig volt kinn, Les Paul, az elektromos gitár feltalálójának emlékére.

07: Danko Jones
Pár napig használt banner. Danko Jones egy kanadai rock-énekes, aki ezen futó bandájában játszik. Azért cseréltem le, mert ez nem az ő blogja és elég hülyén néz ki, hogy más név üdvözli a szerzőknél az ide tévedőt.

08: Danko Jones Fanblog
Ez már egy picit közelebb áll a valósághoz, de ez sem az igazi, mivel egyáltalán nem az együttessel foglalkozott és nem is fog szerencsére.

09: Koncert
Innét kezdtem el a normálisabb fejlécek gyártását, minimális editálásokkal. Ez nagy kedvencem volt, imádom ezt a képet, ami amúgy egy Opeth koncertet örökít meg (a háttérből lehet erre amúgy következtetni).

10: CHS
Másik nagy kedvencem, a Cromartie High School-os! Jobban is sikerülhetett volna, ha az ötletet nem egy szar laptopon kellett volna megcsinálnom a kollégiumban, de így is tetszik!

11: Miki barátom emlékére

12: Potatoes Don’t Exist
Magárt beszél. Krumplik nem léteznek és ez így van jól! Kis magyar vonatkozásban a szlogen magyar trikolórral került beírásra. Ez amúgy egy MyNameIsChriddof YouTubePoop videóból való, ami az egyik legjobb videó, amit valaha láttam.

Pár meg nem valósult ötlet:

Ez a Bleach-essel egy időben készült, de elég minimalisztikus, nem került felhasználásra.

Egy Angel kombót ábrázol. Ha találtam volna hozzá valami jó hátteret, lehet feltöltöttem volna.

Ebből a mémből szerettem volna valami jó kis bannert, de nem találtam megfelelő méretűt és felbontásút.

Fikázós kommentekből is szívesen összeállítottam volna egyet, de nem tudtam sehogy sem elrendezni őket normálisan, így ez is ugrott.

DE a lényeg: a zene.

Most újra rákattantam az ázsiai zenékre (Kína, Korea, Japán, Indonézia, Thaiföld, stb.), ám nem a VK és j-pop cuccokra (bár a merry-n kívül találtam magamnak még egy felvállalható VK együttest), hanem az elvontabb és keményebb stílusokra, gondolok a doom, drone, sludge, rapcore, metalcore, postHC, shoegaze, post-rock, math stílusokra, egy egész terjedelmes blog foglalkozik a zenékkel és azt kell mondjam, találtam egy-két ígéretes bandát, de amint teljesen eldobtam az agyam, az az ikd-sj.

Nem szeretem ha minden zenekarnak már lassan saját stílusirányzatot neveznek el (leghíresebb kamuk jelenleg: boszorkány-metal, aszteroida-bányász metal, nintendocore, anti-music, filthy dubstep, dance-punk),de ezt tényleg a szintis-énekes, Ouugiiishi Akira által elnevezett H.A.G. illik a legjobban. Ez annyit tesz, hogy heavy ambient grunge és valóban annyi elemből keveredik össze ez az experimental valami, hogy ilyet még én se pipáltam. Hard rock, grunge, shoegaze, rap, hardcore, emo, screamo, hip-hop, industrial rock, ambient, nu-metal de ezt tetézzük meg egy teljese őrült és elvont japán zenészi társasággal. Először én is néztem, hogy ez meg mi?

És mi a tökömért tetszik ennyire?

Az eddig hallott dalai (még nem mertem a full diszkográfiába belekezdeni) erős trippes és pszichedelikus hatással voltak rám. Csak ültem, bámultam ki az ablakon, vagy a videoklipet bámultam és csak elmélkedtem random dolgokról. Jó érzés volt, nem sok zene váltja ezt ki belőlem. Hogy ne csak leírással példálózzak (BMA-n azért nem volt linkelve zene, mert egy csomó nem volt fenn hallgatható állapotban az interneten és nem lett volna fair kihagyni a kisebb bandákat), dobok három számot.

Aki esetleg vesz bátorságot és belekezd egy számba, tényleg arra kérem, hogy ne nyomja ki az első másfél perc után (ez hatványozottan igaz a One Seater című számra). Ez egy nehezen emészthető, ugyanakkor nagyon atmoszferikus és a maga elvetemültségében dallamos és magával ragadó zenekar (bár leginkább csak az énekest ismerik belőle), érdemes egy esélyt adni nekik.

Pár kedvenc, rendes klippel:

One Seater:

A “legfelszavazottabb” komment nem véletlenül az, ami. Egy idézet a számból: “Geek from west Tokyo, Jesus from death porno”. Ez jellemzi leginkább a zenekart. Sötét, gonosz, kegyetlen, ugyanakkor nagyon érzelmes és adrenalinpumpáló is.

Supervagina:

Na, ez egy igazi őrült száguldás, kegyetlen kiteljesedésekkel és az egyik legfaszább bassz- és elektromos gitár riffel amit ebből az országból hallottam.

黒酸塊の唄:

Nincs sok kanjival írt száma (unicdoe karakteres viszont annál inkább), ez azon kevesek egyike. Kicsit stoner rockos feelingje van, leginkább az egyik kedvenc “chaotic hardcore” (!!!) bandámra, a 3 Stages of Pain-re emlékeztet a nagyon károgós részeknél. Imádom!

Igény esetén posztolok egy hasonló bandákkal teli posztot, igaz, nem ennyire elvetemültekkel. De hát ezért szeretjük az extrém zenéket! Ugye?

Anime:
Anime terén nálam pangás volt. Egyedül a KenIchi OVA-t várom, idei sorozatok közül semmit nem néztem, igaz, a HSD KenIchi mangát napi rendszerességgel követem (ami szintén jó). Túl sok sorozatot sem néztem végig, sőt! A Durarara!!-t végre kivégeztem (az angol szinkronos DVD rippekre vártam ennyit) az szintén nagyon megérte, a vinyóm halála miatt pedig a Kaiji anime maradt abba, de jövőre bepótolom, mert nagyon érdekel! AnimeCon-okon pedig szokás szerűen részt vettem, meg fogok is, bár jövőre ki tudja mennyi időm lesz… Jobb kihasználni az időt!
Zene:
Ez már volt lentebb.
Film:
Idén filmeket se nagyon néztem, a Bunraku-t leszedtem, azóta se néztem meg, az év utolsó napjaiban pedig a Blues Brothers-t néztem, ami a TOP3 listámban is benne van. Egyedül a Scott Pilgrim a Világ Ellen-t néztem meg ami szintén tetszett (képregények megvéve, elolvasva, megimádva) no meg a Bennfenteseket. Azt is látni kell! Lehet lesz valami filmes összefoglaló. Koleszban meg sorozatokat néztem, természetesen rajzfilmsorozatokat (Kertvárosi Gettó, Ugly Americans, Family Guy). South Park idén kimaradt. Évről évre szarabb az is. Neten pedig videoteszterek minden mennyiségben! Az év szinte minden napján 6-7 órányi ilyen videót néztem, ez az utóbbi hónapokban felment 14-15 órára (!). Eleinte külföldieket (AVGN, Spoony, TGwtG akikkel idén nyáron találkoztam is), aztán “visszaszoktam” a magyarokra, főleg Visor és Abydos videóira kattantam rá, de az eddig kimaradt YeshNo-s srácok munkáit is bepótoltam, elsősorban OC és C videóit (Cleetus-sal pedig szintén találkoztam nemrégiben).
Játék:
Tekken 6 orrba, szájba, vettem egy Arcade Sticket, vágtam egy közös combo videót a legjobb magyar játékosokkal. Wow! Duke Nukem Forever nem nagy etwas, egy végigjátszás után meguntam, Mortal Kombat 9-et úgyszintén, a Saints Row: The Third és Rayman Origins viszont remek vételnek bizonyult, pluszban elővettem régi, eredeti PS1-es játékokat is, amiket szintén berakok a PS3-ba, az Alfred Chicken illetve a nemrégiben kapott Driver 1-2 volt erre példa. Sok PSN-es játékot is kivégeztem (a SoR-t pl. Dodgers-el közösen), szóval PS3 volt idén inkább, PC-n Jazz Jackrabbit 2 amit sose fogok megunni, a CS1.6 pedig nagy ritkán botok ellen, koleszban állandóan levág a net, így nem tudok a többiekkel játszani. Fuck.
Magánélet:
Pfff. Csajom még mindig nincs (szerintem nem is lesz), még mindig nem iszok és cigire se gyújtottam rá, viszont jön a bölcsességfogam, ami kurvaszar, picit meghíztam és sokszor begörcsöl a lábam, a gyomromat is szétcsesztem a sok jalapeño paprikával, így arról is muszáj leszoknom (az adagok csökkenek), viszont a sok cukros szar helyett elkezdtem egészségesebb kajákat enni, rákattantam a bubis vízre és tudatosan keresem a magyar és bio termékeket a boltok polcain. Családon belül minden jól alakul (és remélem minél tovább így is lesz), bár anyagi és munkahelyi nehézségek vannak (kinél nem?). Politikáról inkább nem beszélek. Suli megy, hajtok az ötös átlagra, szakmai gyakorlatom sajnos nem úgy alakult, ahogy elterveztem, viszont rendeztünk egy filmet egy nap alatt, amivel első is lettünk! Jövőre szakdolgozat, melynek témája már megváltozott (az európai, amerikai és ázsiai képregény és animációs kultúra különbségei és hasonlóságairól a számítógépes játékok kommunikációjára és hatásaira). Ennek jövő héten állok neki és terveim szerint egy hónap alatt meg is írom, aztán államvizsga… arra még gondolni se nagyon merek!

Asszem ennyi. Jövőre ugyanitt, meg még sokáig! Amíg én leszek, addig blog is lesz!

Szkeptikus? Hogy fér ez össze akkor a kedvenc zenekarral? Nos, nem nehéz. Voltam már KFT koncerten (PeCsa), ami kicsi volt, de jó hangulatú. Ez most nagy volt. Bár volt promózása, nem volt túl nagy visszhangja, ráadásul sikerült a közel (vagy valóban) telt ház előtt fellépő Magna Cum Laude együttes SYMA-s fellépésével egyberakni, ami ugye egy saroknyira van az Arénától.
Ez meg is látszott, mert a KFT koncerten nem volt telt ház (bár megérdemelték volna). Voltak emberek, nem pangott, de azért mégis… A parkolóhely kereséséről meg így aztán ne is beszéljünk…

Kezdés
Az előzenekar egy szintivel kiálló hölgy volt, aki lassú, melankolikus, jazzes formában adta elő a választott KFT dalokat (pl. Pénztárca, Balatoni Nyár, stb.). Sajna az elejéről lemaradtunk, úgyhogy a közepére csöppentünk bele. Elsőre nem tudtuk a picit hangulatgyilkolónak ható előadást hova rakni, valahogy a háttérzenés jazz/lounge nehezen passzol egy (valljuk be) rockkoncert elé, ám nekem kifejezetten tetszett. A lassúcska zongorás kíséret mellé az előadó, Sárközy Fanni ugyanis akkorákat énekelt, hogy csak lestem! A Balatoni Nyár átdolgozása (lány helyett fiút vár a tihanyi révnél, stb.) pedig nagyon hangulatos volt! Miután levonult, egy aranyos kis videó következett, ami az együttes valódi, földöntúli történetét mutatja be:

Majd ezután négy légiutas kísérőnek öltözött hölgy egy narrátor segítségével mutatta be a koncertet, ami szintén nagyon ötletes volt, a klasszikus karjelzésekkel mutogatták, pl. a kezek “taps” pozícióba állítását, stb. Majd felvonult a zenekar, és kezdetét vette a több, mint kétórás Ufóshow!

A zene

A KFT érdemeit szerintem kár vitatni. Én kiskorom óta nagy rajongójuk vagyok, a Balatoni Nyár az egyik legatmoszferikusabb dal, amit valaha hazánkban írtak, az Afrika is gondolom mindenki számára ismerős, ám a new wave, reggae, később az alt. majd kicsit a progresszív rock felé hajló KFT repertoárjában található szinte összes dal remekül megállja a helyét a mai napig is! Nem ismertem minden dalt a koncerten, de nagyon élveztem az egészet! Zeneileg nagyon toppon van az eredeti felállás, ám Laár András jellegzetesen fura és mégis kristálytiszta hangja (már a kezdő Napkirálynál is egyszerűen borsódzott a hátam ahogy hallgattam) és nem kicsit jó szólói nálam simán vitték a prímet! A ritmusszekció (II. Lengyelfi Miklós basszusgitáros és Márton András dobos) is kitett magáért, Bornai Tibor meg hát ugye hazánk egyik legjobb billentyűse, őt sem nagyon lehet levegőnek nézni, szintén remek formában adta elő a dalokat, csak úgy, mint a négyes fogat minden tagja. Röviden és tömören: mind a számlista, mind a zenék alapján az Ufóshow ötösre vizsgázott, a KFT ekkora közönség előtt, 30 év után is simán megállja a helyét!

Hangosítás

Ez nagy meglepetésemre szintén nem volt rossz, se nem halk, se nem hangos nem volt, pont jó (nem úgy, mint a Faithless, vagy minden második Szigetes koncerten).

Látvány

Na, akkor a látvány. Itt bizony voltak hibák. Kezdjük a pozitívumokkal és az újításokkal. Három egész nagy kivetítő volt, ahol folyamatosan (!) mentek a különböző grafikák amik rendesen feldobták a koncert hangulatát. Külön vicces volt nézni a “Lefejellek Köcsög” című szám alatti (ugyan picit meghackelt) NES-es Kung-Fu Master gameplayt, vagy az egyik szerelmes dal alatt egy luchador (valszeg Rey Mysterio) visszaköszönését. Mindegyik szám alatt teljesen más háttér animáció ment, egész igényes volt, soha nem lehetett kétszer ugyanazt az objektumot látni, szóval tényleg, le a kalappal, nem kis munka lehetett! A másik nagy újdonság a lézerhárfa volt, ami szintén tetszett. A zenészek a színpad elejére álltak, és alulról egy több fénycsíkból álló, szerteágazó formát vetítettek ki eléjük. A prezentáció alatt amit elmondtak, úgy is lett, akármilyen hihetetlenül hangzott: a zenészek fehér kesztyűjükkel megtörték a fényforrást, ami megszólaltatott (gondolom számítógépen) egy billentyűt. Minden billentyűt egy-egy ilyen csík reprezentált és valóban hatásos, szemkápráztató, érdekes és hangulatos kis kitérő volt. Egy számot játszottak el így, aminek örültem. Az egész estére jellemző volt, hogy nem volt túllihegve egy színpadi elem sem! A koncert vége felé pomponlányok jöttek be, akik szintén fergeteges és lélegzetelállító performanszt és koreográfiát mutattak be… Egyáltalán nem volt gyengébb a YouTube-on vagy az amerikai filmekben láthatónál, szóval le a kalappal! A kedvencem (a jól ismert egymáson való felmászáson kívül) az volt, amikor egy alakzatban egy szívet formáltak a folyamatosan rezegtetett pomponukkal. Senkinek nem esett le azonnal, de szerencsére nem is hagyták abba, egy fél percig csinálták, és tényleg egy tökéletes szívet raktak ki, ami nem lehetett egyszerű betájolni! Az Afrika alatt pedig mi más, mint egy tényleg afrikai feketékből álló csoport jött színpadra? Volt két táncoslány és két harcosnak öltözött férfi, akik rendes népi viseletben ropták (a férfiak kezében lándzsa és klasszikus, hosszú, íves fapajzs), illetve három afrikai dobos, akik még szólóztak is! Ez a része szintén nem volt agyonhasználva (egy számba illettek bele, abba viszont nagyon és ezt ki is használták)! A kis csoport fergeteges hangulatot gerjesztett ezáltal, engem is meglepve, a picit átírt Afrikába ezáltal tökéletesen beleillettek, szóval ja, ez a része telitalálat volt! Nagyon vicces volt újra hallani az együttes kézjegyévé vállt  vicces (ám kis társadalomkritikai töltettel megáldott) verseket, amik a leglehetetlenebb szókombinációkat és rímeket tartalmazzák. Ez szintén nem maradhatott ki és ez is nagyon jó kis hangulatot teremtett a közönség köreiben (csak úgy, mint az elmaradhatatlan előadás az együttes tagjaival a Bál az Operában c. szám alatt).
Viszont nem volt tökéletes az egész!

Az első szembetűnő baki az volt, hogy nagyon okosan a “lógó” hangfalakat, hát, rendeltetésszerűen hagyták, amik viszont PONT belelógtak a nézők arcába, kizártnak tartom, hogy lett volna olyan pont az Arénában, ahol olyan szögben lehetett nézni az egészet, hogy ez ne öltsön zavaró méreteket… A második hiba  a szerencsére nagyon ritkán, viszont sajnos mégis el-elhallgató Laár András gitárja volt, de ez tényleg nem volt gyakori, mindössze 1-2 alkalomról volt szó. A harmadik és legnagyobb hiba viszont pont az animációban mutatkozott meg, ami sajnos hatalmas kár… Ugye, a rajzfilmes/flashes/CG-s animációk folyamatosan mentek. Kérdés, ami felmerülhet (és ami bennem fel is merült a koncert alatt): hogyan fogják mutatni az együttes tagjait? Nos, ezt okosan (nincs irónia) úgy oldották meg, hogy voltak “kivágott” részek, ahová vetítették a kamera által vett képet. Volt ez liftajtó, ablak, macskaszáj, stb. Az első gond ott kezdődött, hogy a legtöbb klipnél az egész kép egy picit felcsúszott. Nem csak a kivágott képen belül, hanem néha az egész animáció, amik dupla fekete csíkot idéztek elő! Jó, ez nem akkora zavaró hiba, ám ami most jön… Na, most képzeljük el, hogy megy két órán keresztül ez a flashes-jellegű animáció. Eben szinte MINDEN tárgy mozgott, de ami biztos, hogy minden apró elem ki volt külön vágva (kívül, belül). Aki játszott Mugen játékkal, annak ismerős lehet, de akinek nem, annak mutatok példát:
Látjuk az erős pink színű hátteret? Ez olyan, mint a green/bluebox, szóval az egyik legvalószínűtlenebb színt rakják be háttérnek, hogy ezt kivéve tökéletesen kivágott karaktereket vagy bármit kapjunk.

Nos, ez a koncert teljes időtartamára vonatkozóan (több, mint két óra), minden egyes kivágott alaknál és alakzatnál ezt bizony benne hagyták.

Ez elmondhatatlanul kellemetlen és zavaró volt, nem is értem, hogy ez nem tűnt fel senkinek a pultoknál? Vagy alapból így renderelték ki az egézet? A projektor nem bírta? Sose fogom megtudni, de ha kell egy negatívumot mondanom a koncerttel kapcsolatban, ami nagyon zavart (és nem volt sok) akkor ezt választanám.

Ez nagyon nagyon nagyon nagy kár, mert mint mondtam, tökéletes hangulatfokozó lett volna ez is, de ezt biza elszúrták. A zene, a dalok, az előadás, minden kárpótolt és akármennyire is imádtam ezt a koncertet (mert összességében az egyik legkiemelkedőbb magyar koncert volt, amin eddig részt vettem), ez bennem nagyon megmaradt és bizony emiatt nem tudom tökéletesre értékelni az estét, pedig szinte minden más tökéletesen klappolt.

Összességében a jubileumi ufóshow egy maradandó élménnyel gazdagított. A KFT dalai (az eredeti hangszerelésben) is simán, csont nélkül megállják a helyüket, élőben hallani ilyen hangosítással kedvenc dalainkat (mert biztos van mindenkinek kedvenc KFT száma) egyszerűen fenomenális volt! Ha lett volna második nap, arra is kimentem volna és lehet még rábeszéltem volna még pár havert, mert ezt látni kell! Biztos jó volt a szomszédos MCL rádióbarát rockzenei koncertje is, de biztos nem volt olyan jó (az apróbb és egy nagyobb hiba ellenére is) mint ez! A KFT hazánk még mindig egyik legjobb zenekara (szerintem nem csak az én szememben) és csak ajánlani tudom őket mindenkinek, mert időtálló, hangulatos és igényes!

Az idei év legjobb lemeze:
Thy Catafalque: Rengeteg
Korábban erről itt: http://benyoboy.wordpress.com/2011/11/14/probald-ki/#more-2612

The Suzukis: The Suzukis
Számomra az egyik legjobb debüt lemez az angol keményebb indie rockot képviselő Suzukiktól érkezett, akikbe talán azért is szerettem bele elég gyorsan, mert kísértetiesen hasonlítanak a már rég megboldogult, örökfavorit Agent Blue-hoz. Persze, náluk nem jobbak, de így is összehoztak egy szerethető lemezt!

Apollo 440: A Deeper Dub (EP)
Az egyik legnagyobb visszatérés számomra egyértelműen az Apollo 440, akik végre valahára nem csak hitegetik rajongóikat (like me), hogy majd valamikor jön a lassan két éve csúszó új lemezük (The Future’s What It Used to Be), hanem ténylegesen kiadtak egy EP-t, hogy tényleg dolgoznak és lesz ebből valami. Bár a rövid EP nagyszerű lett, üröm az örömben, hogy megint eltolták a megjelenést, elvileg jövőre már tényleg nagyon komolyan a boltokban lesz!

7 Weeks: 7 Weeks Plays Dead of Night
Az év egyik majdnem csalódása számomra. A francia stoner rockerek új lemeze nem jó. A dalok minősége vegyes, ráadásul nagyszerű énekesüket, Julien Bernard-ot is hanyagolták, szinte a számok háromnegyede instrumentális, amin a zajos, horrorfilmes bevágások sem javítanak, ráadásul még szarul is maszterlték. Ami megmenti az egész lemezt, az az utolsó szám, a Four Again, ami viszont az idei év egyik legtökösebb rock dala! Emiatt megéri leszedni az egész lemezt, mert egyszerűen beszarás, mennyire epikus az a szám, igaz, a többit inkább hanyagoljuk és hallgassuk inkább a korai lemezeiket, jobban járunk!

Helo Zep!: Hangosan, Gyorsan, Ahogy Kell
A magyar punk-rock szcéna nem kicsit túltelített, ám Szucsi barátom bandájára így is érdemes egy kis figyelmet fordítani, hiszen első lemezük simán megállja a helyét a legjobbak között! A Lehetőségek a személyes kedvencem, ami remekül reprezentálja a magyar fiatalság helyzetét, de a szívbemarkoló és megható Tizenöt Év az Élet is kiemelkedő, már csak azért is, mert egy ilyen kaliberű együttestől minden fajta zenét vár, de ilyet nem! Ja, ráadásul ingyenes, szóval, hallgassátok!

Hungarica: Robotok: Rabszolgák
Bár politikai nézeteim megkövetelnék, én nem vagyok hatalmas nemzeti rock fanboy. Eleve rühellem a Kárpátiát, nem sok zene képes gyorsabban kiüldözni a világból, mint az, ám a Hungaricát szeretem. Az első lemezük nem rossz, a második viszont örök favorit, a RatM-es hangzásvilággal megáldott Demokratúrát egy tucatszor meghallgattam és örömmel konstatáltam, hogy na lám, van még itt igényes nemzeti rock! Aztán jött a Nincs Más Föld, Nincs Más Ég ami megint nem jött be, a SZABADSÁG betűi szám újfent tiltólistámra került, a Balladák EP-nél pedig már nem is érdekelt többé a banda. Az új lemez viszont nemhogy felülmúlja az eddigi Hungarica, meg úgy a teljes nemzeti rock zenei palettáját, hanem a hazai, „szimpla” rock lemezek többségén is túltesz! Sziva Balázs hangja sokkal jobban illik az új hangzású dalokhoz, amik sokkal rockosabbak, sokkal dinamikusabbak és dallamosabbak. A szövegek is jobbak, bár a rímek néhol sután hangzanak (illetve hozzátenném, hogy nem csak felvidéki magyarok vannak elszakadva, hanem azért vannak még máshol is). Zeneileg, maszterileg kiemelkedő lemezt csináltak, a számok nagytöbbsége bárhol megállná a helyét, a Szülőföld pedig az MR2, vagy bármelyik másik rádiócsatorna kínálatába is simán belefér! Az egyik legjobb hazai rock lemez, ennél sose rosszabbat!

Salvus: Önharckép
Szintén hazai rock, szintén nagyszerű lemezzel, egyedül ez előzi be nálam a Hungarica új lemezét! A progresszív rock/metal legjobb hazai képviselői, remek és elgondolkodtató szövegekkel, nagyszerű zenei alapokkal és énekessel támadnak a hallójáratok ellen! Szintén ingyenes ám beszerezhető kézzel fogható formában is!

SebastiAn: Total
eszgé kollégának nem sikerült megkedveltetnie velem a Justice-t. A francia electro zene nálam még mindig a Daft Punk-ból áll, hiába hasonló a kettő banda stílusa, a Justice szerintem nem egy nagy etwas. A hasonló hangzásban mozgó (természetesen szintén francia) SebastiAn viszont annál inkább bejön. Az önimádó világsztárokat kifigurázó, saját magát lesmároló borítóval (ami nálam az idei év egyik kedvence) már felhívta a figyelmet, számai viszont cseppet sem győztek meg arról, hogy megint csak a borító miatt szedtem le egy lemezt. Bár a felépítés elég nehezen emészthető (a számok hossza teljesen random (a 23 dal több mint negyede nem éri el a két percet), rengeteg kiemelkedő dalt találunk rajta, ráadásul a Skrillex által remixelt Love in Motion a dubstep stílus egyik legkiemelkedőbb darabja! A lemez csak a kellően elvetemült vájt fülűeknek ajánlott, mondjuk azoknak, akinek az első Daft Punk  lemez is örök favorit, hiszen rengeteg elmebeteg, gyilkos szerzeményt pakolt rá a francia ifjonc, leginkább  a Motor c. dalra utalva.

Sidilarsen: Machine Rouge
Újabb zene a franciáktól. A Sidilarsen és Pleymo két francia rockbanda, akiknek azt köszönhetem, hogy egy zenében nem érdekel az idegen nyelv. Lehet lengyel, francia, német, orosz, spanyol, svéd vagy akármilyen nyelvű a szöveg, nem tud érdekelni! Leginkább az Eau lemez volt rám nagy hatással, ám az industrial/rock/rap banda új lemeze szintén üt, sokkal jobb, mint az előző, így akit hasonlóan nem tud érdekelni a francia nyelvű szöveg, annak ajánlott!

Fair to Midland: Arrows & Anchors
Az FtM új lemezéért szintén oda vagyok, meg vissza, hiszen hasonlóan tökéletes, mint a Fables from a Mayfly: What I Tell You Three Times is True. Ugyanakkor sokkal változatosabb és „bátrabb” lemez lett, az előző két, megszokott hangzás után sokat kísérleteztek, pl. folkos hangszerekkel, ami jól is áll nekik! Csak ne kellene mindig olyan rohadt sokat várni egy-egy lemezre…

Arcane Roots: Left Fire
Angol progresszív rock, a legjobb fajtából! Fiatalos, lendületes, az év egyik nagy felfedezettje! A semmiből kerültek elő az eddigi legjobb Smells Like Teen Spirit feldolgozással a Kerrang! Jubileumi Nirvana Tribute lemezéről, azóta aláznak nálam mindent a stílus berkein belül.

Mastodon: The Hunter
Mit is mondhatnék? Sokáig az év lemeze volt nálam! Az eddigi legjobb Mastodon lemez, ami bár nem annyira súlyos sludge mint az előzőek, ez az elvontabb progresszív metál nagyon is jól áll nekik! Egyre jobbak és bár nem tudok betelni ezzel sem, már várom, mit hoz ki a négyes legközelebb (annyit tudni, hogy egy indie rock énekesnővel vesznek fel pár dalt, ami nagyon izgalmasan hangzik)!

Fluxious: Why So Serious?
Francia nagyon elvont jazz-rock egy gyönyörű hangú énekesnővel az élen. Egyebet nem tudok mondani, ilyet nem hallani mindennap!

The Black Dahlia Murder: Ritual
Nagy szerencsém, hogy az ingyenes TBDM koncerten ott lehettem, mert nagyszerűen játszottak a srácok! Bónuszban pedig egy újabb hibátlan lemezt tettettek le az asztalra, ha durvulni akarok, akkor csakis ez!

Fear and the Nervous System: Fear and the Nervous System
Az idei év legjobb supergoupja (a Lou Reed & Metallica mellett nem nehéz), Faith No More, Korn, Repeater, Bad Religion tagokból áll, designilag pedig a Limp Bizkit-es Wes Borland segíti őket. Koszos, sötét, kemény industrial rock, a legjobbaktól!

Dope D.O.D.: Branded
Az én rap lemeze hollandiából. Három elvetemült rapper (jó hangú feka, őrült és rekedtes, csúnya srác olyan 100%-osan olyan hanggal, mint Eminem)  és dubstep alap az év egyik legjobb videoklipjével. Ez elég indok szerintem, hogy rájuk keressünk!

Trivium: In Waves
Sokan fikázzák, érthetetlen, miért. A címadó dal szintén kedvenc, a borító (megérdemelten) meg minden díjat elnyer, amit lehet. Ez egy jó lemez.

The Devil Wears Prada: Dead Throne
Előző, With Roots Above and Branches Below lemezükkel az egyik kedvenc metalcore bandámmá avanzsálódtak, melyről az új lemez is meggyőz: nem véletlen. A Born to Lose, L.I.T. és  Holdfast dalokkal nem tudok betelni!

Omaha Bitch: Best of Metal
Francia poró-rock, már volt róluk korábban szó. Ilyet se gyakran hallani.

Fluor: Lájk
Sokkoló hír következik. Nálam a Lájk a legérdekesebb lemez idén, több okból is. Többek között azért, mert a hihetetlen popularitást élvező Fluor Tomi szinte ugyanannyi, vagy talán még több hideget és gyűlöletet kap, mint „lájkot”. Vajon megérdemelten? Az, hogy az LMFAO-t rühellem, mint a szart, nem meglepő, igaz, bugyuta dalszövegeik, giccses klipjeik és buzis designuk mellett azt is elismerem, hogy vannak jó kis modern tánczenei alapjaik. Nos, Tamással is ez a helyzet. Hozzáteszem rögtön, hogy a Mizu és Partyarc egy hatalmas mélypont, pláne a lassulós, „szerelmes” dalok, ugyanakkor vannak számok, amik tetszenek és semmivel sem rosszabbak, mint azok a befuttatott külföldi dalok, amire az őt trollolók amúgy vígan riszálják magukat, természetesen bebaszva. FT ugye repperként kezdte, amire a számomra értelmezhetetlen című Csicskalángos emlékeztet, ami egy (nagyot nyelek és kimondok) teljesen jó szám, amiben „Tomika” pont a fikázóknak üzen és ától cettig az összes kritikára és vádra reagál is. A szöveg telitalálat, a vendégszereplő Eckü (akiről most hallok először) pedig remekül olt vissza, miközben Fluor lenézően és arrogánsan oszt ki mindenkit, a zenei alap pedig simán megállja bárhol a helyét (ez amúgy a lemez többségére igaz, mint ahogy az is, hogy ez nem Fluor hanem Pixa érdeme [ne kérdezzétek az ki]). Ebből lehetne egy part 2, amiben valóban felváltva történne mindez.  A másik felvállalható szám a mélyen torzított, dubstep-es Off, ami igazi hangfalszaggató alappal rendelkezik, ám a címadó Lájk sem rossz, ám azt is leginkább a belőle készített dubstep remixek teszik elviselhetővé. A Lájk nem lesz a kedvenc lemezem, ugyanakkor értetetlenül állok a hate- és hypefactor előtt, ugyanis három szám simán vállalható a tízből. ráadásul ingyenes az egész. Kövezzetek meg, de én örülnék a legjobban, ha ez lenne a zeneipar legalja és a rossz zenét ehhez mérnék.

Kruk: It Will Not Come Back
Remek progresszív rock Lengyelországból! Szintén remek borítót kapott, ám a lényeg az In Reverie, sokáig csak azon az egy dalon éltem!

Giant Squid: Cenotes
Bár előző lemezük még mindig überelhetetlen, Mating Scars (Isurus Metridium) számuk az eddigi legjobb! Most csak egy EP-t dobtak ki, következő nagylemez? Bízzunk benne, hogy lesz az is!

Friendly Fires: Pala
Szintén a legjobb 5 lemez között a helye! Sokan az előző, s/t lemezre esküdnek, de a retrós hangzás és a Live Those Days Tonight miatt nálam ez mindent üt, egyszerűen a legjobb electro lemez 2011-ben!

Jamie Woon: Mirrorwriting
Sajnos a koncertről lemaradtam (pedig bakker, még rá is értem volna és olcsó is volt), a post-dubsteb hála neki már nem csak James Blake-ből áll, sőt! Gyönyörű, soul-os hangja (és zenei stílusjegyek miatt) nálam eddig ő a favorit, ha nyugis zenét keresek!

You Love Her Coz She’s Dead: You Love Her Coz She’s Dead
Róluk szintén volt szó korábban. A Crystal Castles-t magsan ütik ki a nyeregből, dance-punk forever!

LukHash: Digital Memories
Lengyel chiptune, aki annyira jó, hogy előző lemezéről választottam be a záró számot az első magyar T6 Community CMV-hez! Ingyenes tőle minden, használjátok is ki!

Hecq: Avenger
Szintén electro, szintén remek borítóval, ám itt nem ez a lényeg, szerencsére, hanem a tökéletesen ötvözött IDM és dubstep dalok!

Battles: Gloss Drop
Az idei év legnagyobb meglepetése, sosem gondoltam volna, hogy az instrumentális post- és math rockot valaha megkedvelem, de a Battles új lemezének sikerült ezt a hatást elérnie! Igaz, itt sok vendégénekes is közreműködött, köztük a mindig nagyszerű Gary Numan, aki a My Machines-t olyan nagyszerűvé is tette, hogy ha egyszer elkezdem, minimum tízszer még simán végighallgatom!

Three Trapped Tigers: Route One or Die
Na, jó, előbb hazudtam, az instrumentális math rockból EGY olyan banda van, ami mindent üt, az pedig a TTT, kiknek új lemeze az előző három EP-jük után igazi meglepetés, mert nem hittem volna, hogy tudnak annál jobbat csinálni! A Noise Trade kislemezük bebizonyította, hogy igen, tudnak!