h1

Writing a Failed Thesis for Dummies: Szakdolgozatom kálváriájának története néhyány mondatban

2012. április 3.

No, nagyjából összeszedtem magam, szóval több, mint egy hónapos kihagyás után itt az első rendes poszt, amelyben több a betű, mint a videó és a kép.

A poszt témája pedig a szakdolgozatom.

Egyelőre még nem rakom ki nyilvánosan, szóval a plagizálóknak  kár keresgélni, meg amúgy is, most volt is példa arra, hogy nem éri megy csalni. 😀

Szóval, nem kevés belefektetett munkaóra után elkészült a szakdolgozatom, mely a Pac-Man-től Nathan Drake-ig — A videojátékok hatásai a modern popkultúrára és az emberekre címet kapta. 64 oldal, 180 bekezdés, 1963 sor, 19000 szó és 140000 karakter a vége, amire büszke vagyok, főleg, hogy szinte mindent saját kútfűből írtam. Sajnos nem lett hibátlan, a szűkös leadás miatt stilisztikai és formasági hibák maradtak benne, de amit akartam mondani, az elmondtam benne.

Hogy milyen nehézségeken mentem keresztül?

Miután majdnem egy hónapnyi kutatómunka után sikerült tudatnom a tanárnőmmel, hogy a szakdolgozatom eredeti témáját (az európai, ázsiai és amerikai képregények hasonlóságai és különbségei) megváltoztatnám, kellettek könyvek is. A könyvek rendelésének tragikus drámáját a rendszeres olvasóim (van ilyen?) már ismerik, de azért összefoglalom. Szóval, addig nem akartam megrendelni a könyveket, amíg nem tudtam biztosra, hogy a témám jó lesz. Értelemszerűen azért, mert ha azt a köbö. 25.000 forintnyi könyvet megrendelem, megjön, de nem jó a téma, akkor lehet picit kiakadtam volna. A könyvek megrendelésén hamar túlestünk, Kyo barátom önfeláldozó és ádáz munkájának köszönhetően, ám arra egyikünk sem gondolt, hogy a legrosszabb esetben öt (5) munkanap alatt megjövő csomagra plusz (!) két hetet kell várni. Sokszor rendeltem netről, rajta keresztül meg depláne, igaz, az Amazon.com oldalt biztosnak véltem. Nos, az is, mert mint a trackingből kiderült, a csomag megjött volna pár nap alatt, de kedves vámosaink úgy gondolták, hogy Viktor cár személyére sértő lehet pár videojátékos könyv, ezért gondolom végigolvasták az egészet, hogy erről megbizonyosodjanak. Mi meg vártunk, vártunk, nekem is, de Kyonak is sok álmatlan éjszakát okozva ezzel, ráadásul pótcselekvésképpen napi rendszerességgel cseszegettem csomagom hollétéről. Aztán végre megjött és elkezdhettem bújni azokat. Sajnos két könyvből nem nagyon dolgoztam, egyből idéztem párat, kettőből viszont teljes fejezeteket írtam, úgyhogy összességében megérte, arról nem is beszélve, hogy milyen szépen virítanak ezek a polcomon. Amúgy hamarosan rendelek még, leginkább a Jacked c. művet, amely a napokban jelent meg és a GTA III sorozat elkészítésének háttérmunkáiról és körülményeiről ír. Volt egy négyoldalas leaked cikk az EDGE magazinban, hát, wow… röviden és tömören: nem meglepő, hogy ennyire deviáns játékokat tudnak csinálni, hiszen a készítők maguk is azok.

Az írás is elkezdődött, melynek érdekessége, hogy visszafelé írtam az egészet. Az utolsó két, zárófejezettel kezdtem, utána jött a grandiózus középső rész, majd a legvégén az eleje. 1-2 fejezetet még így is dobtam mivel azok semmilyen célt nem szolgáltak volna, mint a megfelelő terjedelem eléréséhez szükséges üres pofázás, így örülök, hogy ezektől megszabadultam. Az írásnál azonban rájöttem, hogy az ihlet nálam későn jön.
Nagyon.
Egy napom úgy telt, hogy 5 körül leültem a gép elé, amikor úgy nagyjából végeztem az órákkal. Nyolcig nem csináltam semmit, fél kilenckor eljutottam odáig, hogy megnyitom a Word-öt. Köbö éjfél körül elkezdtek kavarogni a gondolatok, majd hajnali fél kettőtől hatig folyamatos gépelés, volt, hogy egy nap 7 oldalt írtam. Aztán nyolctól órák. Szóval, az eddig sem normális biológiai egyensúlyom teljesen felborult, hajnali 5 előtt elég nehezen fekszem le, szóval egy idő lesz még visszaszokok a normálisba. Szerencsére nem csak a könyvek, hanem 1-2 személy is segített ihletszerzésben, nekik mind köszönetet is mondtam a szakdogám végén.
Amúgy egész jól pörögtem a többiekhez képest, a szaktársak 90%-a azon küzdött, hogy meglegyen a minimum 35 oldal (ajánlott: 50 oldal), ám két barátomnak így sem sikerült még elkezdeni sem, úgyhogy ők már biztosan halasztanak… Kár, mert így összesen hárman fogunk fiúk lediplomázni (már ha sikerül ugye).

Hogy milyen lett a szakdolgozat, amúgy? Remek. Jó. A fentebb említett hibáktól eltekintve úgy érzem, egy fasza kis írást hoztam össze, ami minden béta tesztelőnek tetszett. Sok helyre küldtem szét és eddig csupa pozitív visszajelzést kaptam, külön öröm, hogy mindenkinek más témakör tetszett. Szerencsém is volt, hiszen a Facebook-on meghirdetett dologra színes és eltérő témakörben jártas emberek jelentkeztek, akik biztosítottak a minőségi írásról. Rengeteg belső dolgot tudtam meg a videojátékokról, mániákusan megszerettem az EDGE és Retro Gamer magazinokat és sikerült újrafrissítenem az angoltudásomat, amit az utóbbi 3 évben alig-alig használtam. A konzulensem jó fej volt, segített ő is és az a pár tanács, amit kaptam, nagyon jól jött. Remélem, hogy az elbírálás is hasonló lesz, de ezt még nem tudom. Most egyelőre két hét pihi, dolgok kezdenek jobbra fordulni, igaz egy államvizsga és munkahelykeresés még hátra van. Lehet könyvesboltban fogok dolgozni, mint eladó. Elég ingerszegény környezet és mindig is vonzott ez a világ, a Múzeum körút környékén lévő könyvesboltok (két sarkon vagy 15 osztozik, no joke) állandó vendég vagyok, szeretek rendszerezni és beszélgetni, számlát meg egy majom is tud írni. Ha e mellett még tudnék valahova írni is, na, az faszaság lenne. Kérdés, hogy milyen könyvesboltnak kéne egy diplomás újságíró-wannabe. 🙂

Reklámok

2 hozzászólás

  1. Szvsz a bírálat után se nagyon rakd ki nyilvános helyre a szakdogádat, pont a fentebb említett plagizálós cucc miatt, volt pár osztálytársam anno, aki mindent elkövetett egy-egy tartalomért, ami alapvetően fizetős, kész dogát kirakni meg esztelenség, egyszóval ne.
    Nyilván olyan emberekkel oszd majd meg, akiben valamennyire bízol és küldd el mailben (apropó, majd én megkaphatom? ^^” érdekel a téma is és az is, hogy te hogyan vélekedsz a témával kapcsolatban :]).
    A Múzeum körút környéki könyvesboltok meg nagyon pöpecek, csak vannak olyan könyvek, amiket elég borsos áron adnak úgyhogy csak a nyálcsorgatás marad. 😀
    Amúgy szerintem oda nagy valószínűséggel ismerősi körökből vesznek fel alkalmazottakat, de azért persze nyilván próbáld meg ha ez minden vágyad. :]


    • Hmm. OK, köszi, megfogadom a tanácsot. FaceBook-on is úgy hírdettem meg, hogy akik PÜ-ben érdeklődtek (és nem végzősök) azoknak elküldtem. Amúgy ha végeztem ezzel a sok fossal, akkor majd átküldöm neked is. 🙂
      Miután utánaérdelődtem, hogy a könyvesbolti eladók nem nagyon keresnek többet a minimálbérnél, valahogy úgy döntöttem, lehet mégse ez lesz az álom munkám. 😀



Írj valami szépet. Vagy ne.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: