h1

Redline

2012. április 17.

Egy animének története van. Természetesen magának a sorozatnak, is, de mire odáig eljut az ember, az is egy élmény. Majd eljut odáig, hogy megnézze. Majd utána még egyszer.  És még egyszer. Utána elviszed a legjobb haverjaidhoz is, hogy este közösen megnézzétek két trófeavadászat és pizza szelet között. Aztán megrendeled a limitált blu-ray kiadást úgy, hogy tudod: MINDEN vas számít, mert azért lassan kéne egy saját kégli is. Vannak zenék, sorozatok, amik teljesen ledöntenek a lábadról – egy ideig. Ilyen volt nálam a Tiger & Bunny is, amelyet élveztem, szerettem, van 1-2 rész is, ami igazán tetszett, de nagyon nem vágyom az után, hogy újra megnézzem. Tetszett, de ez nem én vagyok. Én Fooly Cooly vagyok és KELL léteznie még legalább egy olyan valaminek, ami abba az állapotba tud visszaröpíteni. Abba, amikor hajnali fél négykor, kulcsra zárt ajtóval, vörös szemekkel, a monitorfénynél vegetálva görnyedsz előre és izzadsz, mint egy szaunában és az az érzésed, mintha élőben látnád, ahogy egy monokróm síkság közepén egy bolygóméretű turulmadár transzformálódik át a fekete felhőkből, ami vérvörös lézert lő a szeméből. Na, az a vörös lézer a Redline.

Megkímélek mindenkit a szokásos bullshittől (melyik stúdió mikor csinálta, ki rendezte, stb.) de ez a hét évig készült 2009-es anime movie majdnem olyan szinten áll nálam, mint az FLCL. Elég csak a fejlécre nézni, amit nem voltam rest elég hamar leváltani. Minden egy Mondós cikkel kezdődött. A Google képkeresőjében bolyongva tudtam: ez nekem kell. Ugyanakkor nem voltam túlzottan kíváncsi. Azért motoszkált a fejemben, de egy idő után mintha el is feledkeztem volna róla. Aztán annak a cikknek az írójával beszélgetve, majd Wagner blogjára tévedve elhatároztam, hogy erőt veszek magamon, beizzítom a tört mIRC kliensemet és letöltöm. Nem tudtam, megéri-e a sok szakadás, anyázás, rosszul beírt command és a helyes verziók találgatása, de már nem volt visszaút. Sokat nem tököltem. Miután lejött, a netet kinyomva neki is kezdtem, ami nem jellemző rám.

Autóversenyzős anime. Nálam egy volt meg eddig, az éX-Driver, amit lustaságom miatt nem néztem végig, ugyanakkor egy eszméletlen jó AMV-t vágtam volna belőle (a Primus: Jerry Was a Race Car Driver c. himnuszára), ami szintén befejezetlen maradt. Alapvetően kevés téma van, ami eltántorít valaminek a megnézésétől és bár nincs jogsim (nem is lesz), annyira értek az autókhoz, mint tyúk az atomfizikához, az autóversenyzés mégsem ilyen. Márpedig az anime erről szól, méghozzá a jövőben! Főhősünk JP egy rockabilly-énekes és szelídmotoros ötvözésének kombinációja, ám nickje nem véletlenül „Sweet” JP, hisz amúgy kedves, jól tud bánni a nőkkel, megbízik társaiban és persze mindene az autóversenyzés. Bár az űrhajók, űrutazás és sugárhajtóművek a világ mindennapjának része, mégis van egy liga, amely eléggé „földhözragadt”. A Yellowline-ban versenyezve JP majdnem megnyeri azt, ám egy titokzatos alaknak köszönhetően a cél előtt egy hatalmasat bukva mégsem sikerül neki. Aki ezt megnyeri az nem más, mint egy kedves hölgy, Sonoshee McLaren, aki felvételt is nyer az eggyel komolyabb ligába, a Redline-ba, ahol már az igazi nagyágyúk vannak. Ám azt éppen egy nem éppen demokratikus bolygón, szervezik le, hanem a Roboworld-ön, ami egy militarista, diktatórikus, elnyomó hatalommal rendelkező szar hely. Ketten vissza is vonják a nevezést, mivel a vezető nem rest picit megfenyegetni a „rebellis” versenyzőket (milyen déja-vu érzésem van…). Ennek köszönhetően a pontok alapján két Yellowline-os versenyzőt is felengednek az egyes ligába, köztük JP-val, aki végre bebizonyíthatja, hogy ő a legjobb.

A történet nem túl bonyolult és a karakterek is egyszerűek. Természetesen kiderül a titokzatos alakról, Frisbee-ről hogy ő ki, miért csinálja azt, amit, betekinthetünk kettejük sötét múltjába is, ám a hangsúly a versenyzésen és a külcsínyen van.

Annak ellenére, hogy 2009-es anime, meg nem mondaná ezt az ember, ugyanis nem hogy ma is megállja a helyét, de egy jó ideig meg is fogja. A design kellően elvont, ugyanakkor nem egy Dead Leaves-szintű, egy picit földhözragadtabb annál. Az animáció rendkívül részletes, grafikai hibák sem túl gyakoriak, az élénk színek pedig azonnal megragadják a néző figyelmét. A gyors, pörgős intró után láthatjuk a versenyre készülődést (mindkét oldalról), megtudjuk a háttértörténetet, és a Yellowline-t megnyerő Sonoshee is közeli kapcsolatba kerül JP-vel, ami egy kellemes és nem túl nyálas, szerethető szerelmi szálat eredményez. A lassú lefolyású részek szintén nagyon tetszettek, a párbeszédek jól megírtak és a karakterek (egyszerűségük ellenére) is hamar megszerethetőek. A kameramozgás és plánozástól eldobtam az agyam, nagyon jó perspektívákat használt a rendező. Kedvencem az első verseny résznél, amikor JP két versenyző közé kerül. A baloldali jobbra, a jobboldali balra tekint ki –vágás-, JP kitekint jobbra is, balra is, majd szigorúan előre. Az anime legnagyobb erőssége a részletekben rejlik és nem csak grafikai értelemben, amely párját ritkítja. A hátterek szépek, a városban játszódó jelenetekben nem szűkölködtek a szereplőkkel, táblákkal, falfirkákkal, de olyan kis apróságok teszik élvezetessé és elsősorban kiemelkedővé, amelyre nem nagyon van példa, és amelyet sok néző kihagy, vagy jelentéktelennek ítél meg. Az abszolút kedvenc részeim egyike az a montázs, amikor a Redline ligában a versenyzők készülnek, beszállnak az autóikba: Trava keresztvetése, Gori-Rider szerelmét ábrázoló fényképének keserédes bámulása hihetetlenül jól adja vissza azt a feszültséget, amelyet egy ilyen halálos versenykor érezhetünk, ugyanakkor sokkal közelebb hozza a mellékszereplőket. A többi versenyzőt is külön-külön bemutatják egy videó montázsban, akiket elég hamar megkedveltem. Ott van a két bugyuta versenyzőcsaj, Boiboi és Bosbos akik bemutatkozó videóikban próbálnak vicceskedni (Boiboi nyelves mutatványánál lefordultam a székről a röhögéstől), ott van a két keménylegény, Lynchman és JohnnyBoya akik nem csak a filmvásznon játsszák meg a klasszikus bűnözőfelállást, Gori-Rider, a kemény, gorilla külsejű badcop, aki bár valóban egy elég durva módszerekkel igyekszik védeni a rendet, egy elnyomott érzelmes oldala is van, Miki és Todoroki duója szintén komoly, akik nagyjából mindent leszarnak (és szeretnének revansot venni az előző versenyzőn). Ott van még a Schumacher jellegű Titan is, aki egy picit arrogánsnak is tűnhet,  azért mégis mutat nem kevés érzelmet, meg azért ő megküzdött azért, ahol most van. Trava és Shinkai akik több figyelmet kaptak, hiszen az állandóan bőgő (és nagy kedvenc) Little Deyzuna képében szintén kaptak egy rég nem látott problémát, amely felszakítja régi sebeiket (a két versenyző otthagyta őt a nem túl stresszmentes Roboworld hadseregben) és plusz egy riválissal kell szembenézniük. Mondjuk, ebben az is közrejátszhat, hogy van velük egy 4 részes OVA is. Ja és még egy bolygónyi hadsereggel, szupertitkos biológiai fegyverekkel teli pályán is át kell verekedniük magukat, hiszen itt nem csak lelassítani, hanem effektíve elpusztítani akarják őket. Az akciórészek rendkívül látványosak és amint elkezdődik a verseny, nincs megállás, folyamatosan kapjuk az infót az arcunkba ki hol tart, mit csinál, hogy próbálja az egészet túlélni. A Roboworld bázisáról is sokat látunk, láthatjuk az ideges parancsnokot, aki nem tudja helyesen kezelni a problémát és egyre több akadályt állít saját maga elé a rossz döntések következtében.

Az anime másik nagy erőssége a hangok. A zenék jók, remekül illeszkednek az anime alá, ugyanakkor önmagukban nem túl szórakoztatóak. Maguk a hangeffektek, robbanások, motorzúgások, amik teljesen ledöntöttek a lábamról. A pörgős zene, üvöltések közben hallható motortérből kiszűrődő hangok, a kavicsok pattogása a kasztnin olyan autentikus atmoszférát kölcsönöz az egésznek, amit azelőtt nem tapasztaltak. A Funky Boy kiiktatásakor hallható (és látható) robbanás pedig az anime történelem legjobbja.

A szinkron gyenge, ha a japánt választjuk. A Baccano! és Durarara!! esetében is csak az angolt tudom ajánlani, mert az egyszerűen tökéletes lett, japánul nézve gyakorlatilag 5 percig nem bírtam. Az angol kaszt magáért beszél, mindegyikük rendkívül jártas animék és videojátékok szinkronizálásban. Csak a főbb szereplők:
JP hangja Patrick Seitz: Bob (Tekken 6), Dracula (Castlevania játékok), Ragna (BlazBlue), Simon Brezhnev (Durarara!!), Kaoru Morita (Honey & Clover)
Sonoshee hangja Michelle Ruff: Reiko (Rumble Roses), Carl Clover (BlazBlue), Rukia (Bleach), Chii (Chobits), Anri Sonohara (Durarara!!), Miku (Metal Fighter Miku)
Frisbee hangja Liam O’Brien: Gaara (Naruto) Archer (Fate/Stay Night)

Aki esetleg japánul nézte meg, az váltson angolra, mert egy teljesen más élményben lesz része, aki meg nem látta, az meg csak így kezdjen bele!

Ha össze kéne foglalnom, akkor egy nagyon epikus, igényes anime, kellemes kis love story-val, remek karakterekkel, brutális audio-vizuális élménnyel. Garantálom, hogy senki sem fog csalódni benne, nekem a vége is nagyon tetszett (!), úgyhogy aki akcióra vágyik, az ne is keressen mást, ha ez nála kimaradt. Egy jó ideig nem nézek semmit és ezen fogok élni, úgyhogy csak vigyázni: a megnézése után hirtelen minden más szarrá változhat!

Reklámok

6 hozzászólás

  1. Nekem is tetszett a vége, csak egy kicsit hiányérzetem volt, hogy olyan hirtelen befejezték. Azért lehetett volna még valamit hozzátenni.

    “a megnézése után hirtelen minden más szarrá változhat!”

    +1 😀

    A Travát is nézd meg szerintem, tetszeni fog. Bár sajnos csak 4X15 perc és nem sok minden került bele mert cancel-t (?) kapott. De az elvontabb karadizájn, perspektívák és őrült tempó arra is jellemző. Viszont Deyzuna nem volt benne…


    • A Redline után alap, hogy bepótolom azt is, a mellékszereplők közül ők nagy kedvencek voltak. A vége valóban nagyon gyors lett, de legalább nem lett béna, mint az FLCL-nél. Mármint, történetileg jó volt a befejezés, csak nekem nem tetszett. 😀


  2. Látom gyorsan lecserélted a Tiger & Bunnyt. =)

    Amúgy jó lett az ismertető, bár engem ennyire azért nem nyűgözött le az anime.


    • Hát, ízlések és pofonok. 😀 De ja, gyorsan lecseréltem, még most is tetszik, de ez a Redline egyértelműen felülírta nálam azt.


  3. Először nem értettem minek IRCről szedted, mikor már első nap elérhető volt DDLban a BR verzió, de aztán rájöttem, hogy te a szinkronosat akartad leszedni. Nem is tudtam, hogy szinkronosan van már, valszeg leszedem újra, mert az angol szinkronhoz nagyobb reményeket fűzök, illetve nem említetted, hogy betétdalokat lecserélték-e az amcsik. Remélem igen : )
    Az anime kapcsán a napokban kicsit utánaolvastam a hasonló filmeknek és találtam egy majd ugyanilyen cuccot, a címe Tailenders, le is szedtem, kíváncsi leszek rá, az első 2 perc alapján ígéretesnek tűnt. Ami furcsa, hogy valamelyik fórumon úgy hivatkozik erre egy tag, hogy ugyanolyan “cell shaded” grafika, mint a Redline. Na most erről csak annyit tudok, hogy PC animációs szakkifejezés, amiből csak arra tudok következtetni, hogy mégsem kézzel rajzolták, csak azt utánozza. Ezek alapján már érthető hogyan sikerült ilyen rikító színeket előcsalogatni.


    • Azt nem figyeltem, alapból angol nyelvű minden dal benne. 😀 Amúgy igen, elsősorban azért kezdtem IRC-ről szedni (annak ellenére, hogy ezekhez segg vagyok), mert az igényes, minimum két szinkronos rippek csak innét elérhetőek. Alapból kíváncsi vagyok mindkét verzióra, de az utóbbi időkben mindegyiknél az angol volt az, amelyiket igényesebbnek véltem. Leginkább a Baccano!-nál volt szembetűnő, meg persze ennél.
      A Tailenders-t nem ismerem, de feltétlenül rákeresek! 🙂



Írj valami szépet. Vagy ne.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: