Első RPG-s élményem (+ szavazás)

Ennek is eljött a pillanata és egyáltalán nem számítottam rá. Nem is volt a héten poszt, többek között ezért is. Régóta vágytam egy bizonyos játék kipróbálásra, még régi PC-s korszakomban (és akkor ebből mindenki rá is jöhetett melyikről beszélek) ismerkedtem meg vele minimálisan (megemlítve még a magyarok és az RPG Maker által készített Aranykulcs és Amnézia játékokról) és azóta lappangott bennem a gondolat, hogy ezt egyszer ki kell próbálnom jobban.
De hát ez egy RPG.
Ez egy rohadt szerepjáték.
A stílus mindig is taszított magától (kivétel a Diablo II, de az inkább hack’n’slash (amit szintén rühellek) illetve a Sudeki, ami inkább volt egy több-stílusból által kotyvasztott remek valami, mint egy könnyen behatárolható mű), a J-RPG stílusról meg inkább nagyon nem nyilatkozok (de pláne a populárisabb sorozatokról). Volt egy bő másfél hét szünetem, Miki barátom állandóan cipelte magával a konzolos összejövetelekre, úgyhogy rászántam magam és kölcsönkértem.

Ez a játék a FallOut 3 (GOTY Edition) és nincs mit szépíteni: nagyon beszippantott, nagyon magával ragadott és egyik legnagyobb játékélményeim egyike (annak ellenére, hogy tudom, az első kettő magasan veri, de hát valahol el kell kezdeni). A rászánás nem ment könnyen, egy véletlennek köszönhető. Achi barátom egyszer az említett konzolpartin hajnalig Skyrim-ezett, ami megtetszett. Csak néztem, kipróbálni nem akartam, de volt benne valami, amit úgy éreztem, muszáj én is kipróbáljak. Meggyőzött. Ennek eleget téve meg is rendeltem ezt:

(további (jobb minőségű) képek itt: WeCollectGames)

De, ezzel egyelőre nem játszok, majd csak diploma után. A FallOut 3-at majdnem fél óráig a kezemben tartva bámultam az ágyam szélén. Nem voltam benne biztos, hogy elakarom kezdeni, nem akartam csalódni, meg féltem is egy picit, milyen lesz, hiszen ez egy teljesen új világ, harcrendszer, amit azelptt sosem tapasztaltam meg jobban. Aztán beraktam a lemezt és elkezdődött minden.

Jelenleg 19-es szinten vagyok, fő sztoriból egy küldetés van hátra, fontosabb mellék küldetésekből két egyszerű, plusz a DLC-k. Egész jól haladok, annak ellenére, hogy szeretek sokat mászkálni, lootolni és eltévedni (a rommá bombázott Washington DC-ben nem is olyan nehéz). Annyira pozitív a karakterem, hogy poénból Megaton városát elpusztítva nem negatívba hanem neutrálisra estem vissza. A város amúgy tök logikusan egy működő, fel nem robbant atombomba köré épült. Rengeteg popkultúrális referenciát találtam benne, imádok beszélgetni, szeretem a ghoul-okat (akik történetei valós atombomba-támadás túlélők beszámolóiból lettek kialakítva) és a power armorokat. A statjaim és a választott perkeimre is büszke vagyok, igaz, nevet nem tudok kitalálni, ami snassz. A BenyoBoy olyan hülyén hangzik karakter névként, ráadásul sosem magamat csinálom meg a játékban (és még csak nem is nőideálokat faragok) hanem 99%-ban valami vadóc tarajos punkot, kemény cuccokban, aki amúgy tök rendes. Design, na. Úgyhogy két napi alváshiány után 11-kor az ágyamon ülve Trevor Phoenix-re kereszteltem az avataromat. Először Burton C. Bell-t akartam, mivel hazafele az előző posztban hallható új Fear Factory számot nyomattam, de aztán addig szórakoztam, míg ez nem jött ki belőle. Az egész születés, illetve a Vault 101-os gyerekkori emlékek azonnal magába szippantottak, nagyon beleéltem magam az egészbe, a S.P.E.C.I.A.L. skillek kiválasztásától kezdve a karaktergenerálásig minden hatalmas ötletességgel lett megalkotva, az apánkat alakító Liam Neeson pedig szintén nagyon hatásosnak bizonyult. Kiérve a nagy poszt-apokaliptikus semmibe nagyon elveszve éreztem magam, nem tudtam ki barát, ki ellenség, tényleg hova mehetnék, mi mire való, de aztán lassan, de határozottan belerázódtam és mondhatni több, mint jól megy a játék. Ugyanakkor meg is szenvedek vele, hiszen a PS3-as fagyások és frame-rate problémák határozottan jelen vannak, a különböző szörnyek, gusztustalan dolgok és a hirtelen semmiből rád támadó valamik iránti határtalan félelmem pedig még jobban megizzaszt. Az elhagyatott, véres folyosókkal teli Vault-ok, azok a rohadt vízből kimászó óriásrákok, a hátad mögül rád rontó randa óriáspatkányok vagy a sarokban hörgő, rángatózva futkorászó agyatlan ghoulok nagyon megnehezítik a dolgomat, de szerencsére van TPS nézet, illetve van egy szinte hallhatatlan segítőm (Fawkes), aki azért csillapít ezeken a dolgokon, de hát na, handicap az mindig van.

Nem tudom mi lesz a vége, meddig jutok, de hogy határozottan tetszik és órákig tudnék mesélni, az is biztos. Ja, és kérlek, könyörögve kérek mindenkit, a következő játékokkal ne baszogasson senki, hogy próbáljam ki/játsszak vele, mert NEM érdekelnek, hidegen hagynak, vagy nem tetszenek (+ ezek keverékei) vannak más játékok is, amikkel elvagyok. Szóval: Dragon Age, Final Fantasy, Persona, Diablo III, World of Warcraft, Ultima. Köszönöm.

 

A végére meg egy OFF, szavazás-szerűség:
Van-e igény egy podcast-re (a Konzolgazmuson kívül)? Zenés témában, jelleggel menne, lemezeket mutatnék be, zenés híreket elemeznék, véleményeznék, hasonlók. Szóval ami a blogomon is szokott lenni, csak nem írásban, hanem hanggal.