h1

Sziget 2012 beSzámoló

2012. szeptember 2.

01: Ahogy indult…

Nos, mint azt tudjátok, láthattátok, jó pár Szigetes posztot írtak a PSC-s felhasználók, de szavamat adom, tőlem ez lesz idén az utolsó! 🙂 Sajnos, augusztus közepén vége lett az idei Sziget Fesztiválnak, ami idén ünnepelte (többek között a Volt Fesztivállal egyetemben) a huszadik évfordulóját! Hogy ez a line-up méltányos volt-e a célnak, azt ne firtassuk, de mint első hetijegyes, így is remekül éreztem magam! Rengeteg koncerten vettem részt (átlagban napi hét zenekart láttam), sok külföldivel beszélgettem, társaságokhoz verődtem, régi arcokkal is összefutottam.
De ez még nem minden!
Voltam rögtönzött biztonsági őr, megakartak lincselni az olaszok, ettem egy tál rizst kétezer forintért és még a Korn koncerten is sikerült elaludnom… kétszer!

Először jöjjön az általános élménybeszámolóm, utána pedig következzenek a fellépő produkciók rövid elemzése!

02: What you SZI is what you GET
Aki néz TV-t (én szerencsére nem), az láthatta, hogy mennyi holland jött el a főváros szívébe indie zenekarokat és dubstep lejátszási listákat hallgatni. Nos, tényleg valami eszméletlen mennyiségű holland jött el, magasan vezették a külföldről érkezett népség számát. Mögöttük jöttek a franciák, britek, olaszok és németek. Hogy milyenek voltak? Nos, bár voltak előítéleteim, azt kell, hogy mondjam, nem hogy semmi gond nem volt a hollandokkal, de egy nagyon remek kis épet ismertem meg bennük. Egyrészt hatalmas partiarcok voltak, minden jó buliban volt egy népesebb holland baráti társaság. Másrészt bevállalósak, gyakran jöttek el magyar zenekarokat megnézni (lásd még: indexes Csík Zenekar videó). Harmadrészt picit őrültek is voltak: amint elindult a sötét éjszaka, mindenki hirtelen álruhába bújt! Nem viccelek, az esti bulikon mindig volt valakin arcfestés, maszk, valami őrült kellék, de volt, hogy teljes hacukába öltöztek (volt házi-Batmantől, dagadt Flashen át bohócokig és persze Jigsawig minden). A fesztivál körülményeihez igényesek is voltak. Volt tartásuk, nem egyszer és nem is kétszer láttam, hogy koncert után összeszedték maguktól a szemetet… Van a nemzeti öntudatuk is, a mexikóiakhoz hasonlóan (róluk később) mindig volt valakinél egy holland zászló vagy dal, amivel lehetett gerjeszteni a szünetekben a hangulatot. Persze, szívtak mint az állat, de nem voltak agresszívak, ellehetett bármiről velük beszélgetni, ment a pacsizás, ölelgetés, “csáhelómivan”, stb. Az olaszokban viszont eléggé csalódtam, ők voltak a legnagyobb tahók, állandóan kötekedtek, verekedtek és persze hangosak voltak. Egyszer engem is betalált egy nyolcas csoport. Az A38 sátorban voltam szinte a legtöbbet. A sátorból bal oldalt tudtál kimenni, 5-6 lyukon keresztül, de valamelyik néha le volt zárva, hogy aki szeretne levegőzni, telefonálni, stb., az oda ki tudjon állni a nyugiba. Nos, én a hajnali koncertek 80%-ban itt voltam, mivel tökéletesen lehetett hallani és látni is ami éppen ment, pluszban volt levegő és nem a sok büdös bagóst meg a port kellett szívnom (amikből az első nap után baszottul elegem volt, pedig elég magas szinten tudom tolerálni, szerintem rajtam kívül mindenki, állandóan bagózott a Szigeten, baszott irritáló volt én mondom nektek). Akik meg jöttek kifele, pedig mutogattam, hogy másik lyuk, jobbra. A hollandok persze ölelgettek meg pacsiztak, el is neveztek direction guy-nak, mivel a második nap után aki meglátott, az már ment is a másikhoz, pluszban az angolt is gyakoroltam velük. Aztán jött egy nagyobb olasz csoport, elég vehemensen, sietve menve, én meg közöltem velük, hogy ha szeretnék, ha nem, itt nem fognak tudni kimenni, mert le van zárva a picsába az egész. Aztán olaszul elkezdtek karattyolni valamit (persze be voltak rúgva a jó kurva anyjuk szokáshoz híven) és jöttek nekem, elkezdtek lökdösni, rugdosni, ami ilyenkor szokott menni. Mondtam, hogy héló, ezt itt nem kéne, aztán amikor a legapróbb és legnagyobb pofájú tag (ez a kettő mindig, bárhol, bármikor összefügg) nagyon elkezdett a zsebében turkálni, és üvöltözni, akkor azért néztem, hogy elő ne kapjon valami konyhakést vagy valami, de aztán mielőtt nagyobb probléma lett volna belőle, inkább a maradék józan eszű elvonszolta a balhés réteget és továbbálltak.
Amúgy életemben először most ( a poszt írásához képest tegnap, vagyis aznap hajnalban) utaztam először az első busz- és metrójárattal Pesten, érdekes volt. 😀
Miről meséljek még? Ja, kurva nagy por volt mindenhol, meglehetett fulladni, elég nagy kosz volt mindenhol, a kaja is drága volt (víz 350, kóla 400, hambi 1000, pizzaszelet 650, gyros 1000). Kétezer forint egy tál rizsért? Sajnos anyagilag leginkább a Meki érte meg, de gondoltam, végigkóstolok azért mindent. Leginkább a bazi nagy üstökben tárolt különböző currys rizsek tetszettek meg, így ki is próbáltam az egyiket. Tény, aláírom, életem egyik, hanem legjobb currys rizsét ettem, de amikor fizetésnél láttam, hogy kis híján 3000-et fizettem egy tál rizsért, valami lepényért (ami viszont szar volt) meg egy üveg vízért, akkor csak néztem, hogy WTF? Mondjuk ez még mindig jobb, mint a Forma 1-es büféárak a Hungaroringnél. 😀
A színpadok és sátrak jó helyen voltak és jól fel is lettek építve, kár, hogy körülbelül három volt említésre méltó (Nagy, A38, Aréna), a többiben elég nagy pangás volt.

03: Kussolva játszódjál szépen
Gondolom mindenki látta azt a Szigetes lapot, amin a szervezők arra kérik a fellépőket, hogy a zenélésen kívül ne csináljanak semmit. Szinte minden hangulatgeneráló elemet (még a veszélytelen circle pitet illetve a pengetődobálást is) kizárt(ak) volna, de szerencsére ez nem sikerült megvalósítani, nagyon jó hangulatú koncerteken voltam, bár becsúszott egy-két közepes produkció, sőt, még szar koncerteken is voltam.

Jöjjenek a koncertbeszámolók, röviden!

Bonaparte ~ …áhh, hagyjad, úgy se értenék
Mondta a régi klasszikus viccben az egyik francia kortárs művészlélek a másiknak arra a kérdésre, hogy egy kávéházban nincs-e kedve az asztalra szarni. Na, valahogy én is így éreztem magam, de a többség biztosan, amikor beléptek az őrült németek show-jára. Őrült, hangos, zajos és persze király electro rock szólt, miközben groteszk jelmezesek jöttek be hergelni a közönséget. A koncert végén pedig már az sem tűnt fel, hogy két pucér csaj verekszik egymással a színpadon, akiket egy törpe kent be lekvárral, miután egy fojtogatós-szex-performance-ot mutattak be. Tökéletes felvezetés volt, aki tudja, nézze meg őket élőben, mert garantáltan nem látni ilyet mindennap! A német zenekarok sajátossága amúgy is, hogy muszáj összebaszni a színpadot mindenféle mocsokkal (lásd még: Deichkind).

I Cani ~ olaszok feketében
Sokat nem vártam tőlük, mert nem ismertem őket és abban sem voltam biztos, hogy sokan leszünk, de amikor olasz zenekar játszott, akkor bizony a helyi kis olasz közösség is képviseltette magát. Kellemes kis tömeg gyűlt össze és bár a számokból nem értettem semmit, nagyon jól szórakoztam. Az I Caniban egy nagyon igényes és dallamos alternatív rockbandát ismertem meg, profi és fiatal zenészekkel. Bár nem játszottak túlzottan depresszív zenét, valamiért (ennél és később az ItdO-nál is) csak feketében volt mindenki, cipő, póló, farmer, de még a gitárok is feketék voltak. Hogy miért, nem tudni.

The Cedric Burnside Project ~ Blues Brothers
Bár Cedric Burnside nem testvérével lépett fel, a projektet igazából két személy alakítja, egy aranykezű gitáros és maga Cedric énekes-dobos (!), aki a blues-zenész R.I. Burnside unokája és a Mississippi blues egyik leghíresebb képviselője (nagyapja után persze). Képzeljünk el két szalmakalapos, fehér atlétás, farmeres, feka srácot, akik a legőszintébb és legprofibb bluest adják elő. Valami akkora hangulatot csináltak, hogy a teljes élményhez már tényleg csak a gőzhajók és táncoló aligátorok hiányoztak! A színpad szélén amúgy a volt Megasztáros Gál Csaba „Boogey” táncolt, aki jól láthatóan ismerte is a zenészt. A koncert végén közös fotóra is volt alkalmuk a gyorsban észbe kapottaknak, amit én ki is használtam. Felejthetetlen koncert volt, annyi szent!

Hurts ~ fekete-fehér, igen-nem
A Hurts-re egy ismerősömmel mentem volna, de a találka sajnos nem jött össze, így nem is törtem magam annyira, hogy az első sorból csápoljak nekik, mivel csak egy-két számukat ismerem. Az előző közös fotózás elvett egy picit az időmből, de a lényeg megmaradt bennem. A koncert, bár profi volt, valahogy nem ütött akkorát, hogy maradandó élményt hagyjon bennem. A szinti-pop kategóriában az arénás Duran Duran koncert lehet túl magasra tette nálam a mércét, igaz a pörgős, táncoltatósabb vonal mindig is jobban tetszett a szomorkás, lötyögős, lassú daraboknál. Na, a Hurts ezt játszotta, fekete-fehér volt minden, a ruhák, hangszerek, zászlók, de még a kivetítőt is monokrómizálták, ráadásul a számok sem jöttek be túlságosan. Profinak profi volt, hibátlan, vonós hangszerekkel, hárfákkal, kivetítőkkel, minden megvolt hozzá, de ez nem az én koncertem volt.

Ministry ~ az őrjöngés minisztériuma
A Minsitry-re szerencsére nem egyedül mentem, a hatalmas tömeg mellett a PSC Zolikájával és Case-zel is összefutottam pár szó erejéig! A Sziget vitathatatlanul leghangosabb koncertjét hallhattam, napokig csengett utána a fülem és persze brutálisan daráltak, mint ahogy azt el is vártuk! A számlista nagyszerű volt, hiszen a nagy klasszikusokon kívül az új lemezről is hozták pár ígéretesebb szerzemény és bár Al Jourgensen nem mai srác és nem is mozgott túl sokat, nagypapás sebességgel, de azért leüvöltötte mindenkinek a fejét! A vizuális élmény sem szorult háttérbe, ha nem a videoklipet vetítették a háttérben, akkor (természetesen) Bush és háborúellenes felvételek, már-már propaganda filmek szintjén mozgó jeleneteket adtak, amik nagyon sokat dobtak az élményen. A hangosítás nem volt az igazi, mint mondtam, rendkívül hangos volt minden és a folyamatos búgás elnyomta az énekes hangját néhol, sőt, néha kis gerjedés is volt, de mindezen apróságok ellenére öröm volt látni egy igazi tökös metál bandát is!

Dope D.O.D. ~ hibátlan előadás teli hibával
Bár nem rég játszottak kis hazánkban, azt az A38-as koncertet végül több okból is le kellett mondanom, de semmi gond, hiszen a tonnányi hollandnak köszönhetően szinte 100%-osan autentikus élményben részesültem. Napjaink egyik legfeltörekvőbb rap bandáinak egyike, akik bár nem ma kezdték a hardcore rap ipart, mégiscsak a nem rég megjelent első lemezükkel futottak be igazán, azon belül is a What Hapened-del, amelyről nem is olyan rég áradoztam a sort. Szóval, három teljesen különböző személyiséggel rendelkező rapper, brutális basszus, igényes alapok és géppuska-szerű rap betétek, mégis, mit lehet elrontani? Hát, mondjuk két darab tíz perces áramkimaradás az első számok alatt…? Merthogy sajnos ez történt és bizony sokan meg is unták a várakozást, de mivel elég patent helyet találtam magamnak és semmiképp sem akartam kihagyni őket, megvártam, míg helyrehozzák a dolgokat. A koncertről mindent elmond, hogy miután kiküszöbölték a hibát, szinte el is felejtette mindenki a technikai bakikat. Nem voltam sok rap koncerten életemben, de amit ezek a srácok műveltek, az valami hihetetlen! Nagyon erős, pörgős előadás, sok kontakt a közönséggel, kis színjátszás (pl. füves cigi elszívása a színpadon, amit azért nem sokan vállaltak be) és persze olyan elektronikus alapok, amiket még az utánuk következő Dirtyphonics is megirigyelhetett volna! Bár nagyon jól éreztem magam, a kezdeti bakik és a számok közti szünetek (nem voltak átkötések a számok között) miatt nem mondanám hibátlannak.

Dirtyphonics ~ mindegy, hogy hívod
A francia négyest a legmenőbb liquid funk bandaként prezentálták, amiről én sokat nem tudtam eddig. Viszont az ember nem gonosz, csak egyszerű, így hát nekem az jött le, hogy ez a szebb elnevezése a dubstepnek. 😀 Jó kis szettet nyomtak, de mivel a Ministry kis híján megsüketített és eléggé elfáradtam, nem tudtam maradéktalanul élvezni, de ez természetesen nem a zenészek hibája. Jó kis buli volt, annyi szent!

Anti-Flag ~ dobos a pályán
Bár gyűlölök egy kalap alá venni zenekarokat (nemhogy stílusokat) de a tipikus amerikai punk-rock bandákat tényleg alig tudom megkülönböztetni egymástól, aminek az is lehet az oka, hogy sose voltam az hatalmas California punk fanboy (persze ezen bandák többsége nem kaliforniai, de ez mellékes). Az Anti-Flaggel is úgy voltam, hogy láttam már egy Offspringet, egy Sum 41-t és egy Rise Against-et is, sok meglepetés megérhet. Bár zeneileg nem is gyakorolt rám hatalmas nyomást a bal-liberális punkzenekar, az előadással annál inkább. Egyrészt a teljes Sziget alatt talán ők imponáltak a legtöbbet a közönségnek (csak egy-ketten előzik meg e téren, de erről később), másrészt remek show-t csináltak, leginkább azért, mert olyat csináltak, amit én még soha életbe nem láttam még felvételen se azelőtt! Az már szinte megszokott, ha az énekes, a közönség soraiból énekel párat, ha már egy gitáros meg le, az azért már figyelemfelkeltő, hiszen mégis csak hangszerrel a kezében játszik a nézők között, dehogy egy dobost vigyenek le a teljes dobszerkóval, na, ilyet még nem láttam! Amikor bejelentették, hogy következik az utolsó szám és elkezdték lepakolni a dobfelszerelést, azt hittem, még sem lesz, vagy valami gagyi akusztikus produkcióval állnak elő, de nem, szépen megfogták a roadok és az első sorok közé telepítették a dobost a felszereléssel együtt, hogy onnét játssza el az utolsó számot! Természetesen oda voltunk meg vissza, utána meg persze az énekes is lejött! Szóval egy rendkívül szimpatikus bandával ismerkedhettem meg, akik a bizonyítási vágytól égve (eredetileg a The Toots lépett volna fel a Nagyszínpadon, de késtek, ezért őket előbbre hozták, nagyon okosan, FEZEN tanulhatna ilyen téren) minden beleadtak, ha már nekik adták a legnagyobb stage-et.

The Roots ~ nagyzenekaros hip-hop
Szerencsére a Roots se késett sokat, így szinte az Anti-Flag levonulása után én is vonulhattam arrább egyet az A38 sátorba. A „nagyzenekaros” rap koncerteket mindig is nagyon szerettem, ők pedig ebben több, mint otthon vannak! Volt itt szintis, dobos, basszeros, énekes-gitáros, szuzafonos (!) és persze a klasszikus old-school New York-i hip-hopban utazó rapper is. Együtt szintén hatalmasat játszottak és bár színpadi show elemekben nem bővelkedtek, egy-két aranyos kis performance-ot és táncformációt is bemutattak, ami leginkább a Blues Brothers-re emlékeztetett. Mivel az az egyik kedvenc filmem és amúgy is ajánlottak egy számot James Brown-nak, nem kicsit lopták be magukat a szívembe! Profi zenészek nagyon profi előadását láthattuk, az egyik legjobb koncertek egyike volt!

Maxïmo Park ~ Maxïmum Rock
Sajnos sok számot tőlük sem ismertem, de az ő zenéjük elég közel áll hozzám, hogy egy fokkal jobban figyeljek rájuk, mint azokra, akikre csak azért mentem el, mert híresek és nem volt más akkor, aki jobban érdekelt volna. 😀 Hogy miért? Egyszerű: amit nagyon hiányolok a rockzenéből az a zongora, a britek pedig ezt a hiányt pótolták be nagyszerű billentyűsükkel! Voltak lassúbb számok is, de előfordult meglepően hard rockos beütésű is, így unatkozni sem unatkoztam, az utolsó számként leadott Burnout-ból ismerős Apply Some Pressure pedig egy jó koncertélmény gondolatával engedett tovább!
eszgének itt jegyezném, hogy nekem durvára tetszik az új MP lemez! 😛

Friendly Fires ~ amiért megérte kinn lenni
Nem köntörfalazok, a lényegre térek: a Szigetes koncertek közül ez volt nálam a no. 1! Bár kicsit meglepődtem az énekes beszédhangján (ami teljes ellentéte az énekhangjának), a kicsit homo-erotikus mozgásoktól és izgultam is, hogy eszgé mellett lesz-e merszem ugrabugrálni meg táncolni, de végül lett. Bár az énekre még tehettek volna egy kis kakaót, audiovizualitás terén mindent vertek. Az énekes kimagaslóan teljesített, csakúgy mint zenésztársai és a háttérben néha be-besegítő fúvós duó, a számokat pedig (végre) nem hangról hangra pontosan játszották, hanem itt-ott azért befigyelt egy párperces gitárszóló is, ami még inkább meglepett egy electro-indie zenekartól. A setlist, maga a koncert felépítése és a számok elrendezéséről is ódákat tudnék zengeni,de ami a legjobb, hogy van egy zenekar két lemezzel és mindegyikről eljátszották a legjobb számukat. Ennyi, nem vártam többet és nem is kellett egy tökéletes élményhez, egy büdös töltelék szám nem volt, mindegyik legalább kislemezes vagy rajongói kedvenc volt, úgy hogy nem volt nehéz elveszíteni a hangom és izomlázat kapni a táncolástól, mert nem fogtuk vissza magunkat (a közönség és eszgé kolléga nevében nyugodtan beszélve). Nem csak mi, hanem a zenekart is eléggé megizzasztottuk, mert hamar rájöttek, hogy ennek a kis random országnak, ahol először lépnek fel, nem lesz elég egy-két jól eljátszott szám, hanem bele kell adni mindent! Nos, nem csalódtunk bennünk, mert már a visszatapsolás előtt is úgy néztek ki, mintha a teljes NFL liga ellen játszottak volna egy maratoni mérkőzést, utána pedig szinte állni sem tudtak és leesett állkapccsal figyelték a telt házas közönséget, akik néha szinte teljes egészében is elénekelhettek volna egy számot mindenféle segítség nélkül. Ezen éreztem a legjobban magam és azt a szopást illetve pénzmennyiséget, amibe került az egész Sziget, önmagában ezért az egy buliért is simán megérte.

Korn ~ popkorn
Sajnos a FF koncert miatt ki is voltam, mint a szar, aminek az lett az eredménye, hogy kétszer is elaludtam a Korn koncert közben. Ami gáz, hogy ez egyik koncerten sem fordult elő (még a Dirtyphonicson is simán ébren tudtam maradni),de számomra valami annyira gyenge volt ez a Korn koncert, hogy az elmondhatatlan. Egyrészt a számaik közel sem ütnek akkorát élőben, mint azt a videoklip nézése vagy MP3 hallgatása közben érezzük. Pluszban hozzájött a relatíve sok üresjárat és szünet a számok között arról nem is beszélve, hogy MÁSODPERCRE pontosan játszották el el a számokat, minimális eltérés sem volt az album és a koncertverzió között. Lemértem. De még a feldolgozások is (mindig ugyanazt a kettőt játsszák mindenhol, szóval ez sem okozott valami hű de nagy meglepetést) ugyanúgy szóltak, mint a 990 forintos koncert DVD-n. Mindössze egy-két régi számra kaptam fel a fejem, amiket élveztem is (Blind, Freak on a Leash, Here to Say), meg a rövid skótdudás játékot (Dead). Nekem felejtős volt.

Crookers ~ de ki a faszom az a Crookers bazmeg?
Ezt a mondatot a bejárat felé igyekezve üvöltöttem el, ami sok körülöttem állónak szerzett kellemes perceket. Egyszerűen annyira lefáradtam, hogy még ilyenre is képes voltam, pedig ha valaki, én nem vagyok ilyen. 😀 Hogy milyen volt a Crookers? Minimál. Igazi felüdülés volt a dubsteppen kívül mást is hallani, de a hardstyle és handsup daloktól (amik elég gyakran előfordultak) a végén még a legőrültebb electro fannak is csordogált a nyál a szájából, miközben egy helyben állva, kitágult szemekkel bámulta az olasz duót. Rossznak nem volt rossz, inkább érdekesnek mondanám. 😀

High Contrast ~ pure drum’n’bass és semmi több
A második nap levezetéseként az általam eléggé kedvelt High Contrast nyomott le egy szettet. Leginkább saját számokból, remekül felépítve egy egész mixet. Egy percre sem volt megállás, nagyon minőségi dnb anyagot kaptunk, szóval örültem, hogy láttam (főleg annak, hogy élőben hallgathattam a kedvencemet, a Return of Forever-t, ami büntetett)!

Viza ~ majdnem SoaD
A Viza zenekarról sem tudtam sokat, ami nagy kár. Bár kevésbé metálos zenét játszanak, így is könnyen lehetne őket nevezni a System of a Down kistestvérének is, hiszen a szintén örményekből álló Los Angeles-i rockbanda nagyon igényes, keményebb modern rockot játszik. A SoaD-os extremitást pedig nem mással, mint népi hangszerekkel ötvözik, amit nem visznek túlzásba, tényleg csak minimális adalékként szerepelnek, amit örömmel fogadtam, nem szeretem, ha túlzásba viszik ezeket. Az énekes remek frontember volt, állandóan poénkodott, viccelődött, beszélgetett a közönséggel, sőt, még egy aranyos kis számot is küldött „Viktor cárnak”. Legutóbbi lemezük elég sikeresnek tűnik, aminek örülök, megérdemelnének egy áttörést a populárisabb éterbe.

The Vaccines ~ kemény külső, szelíd zene
Róluk még annyit sem hallottam, mint a Vizáról és sajnos nem is maradt meg bennem annyira a koncert. Hasonló volt a gondom, mint a Hurts-cel: nem az én zenémet játsszák, ennyi. Természetesen ettől függetlenül nem bántam meg, hogy elmentem, mert kellemesen ellötyögtem a számokra, az AC/DC-nél három fokkal brutálisabb rock’n’roll-t játszó szelíd motoros rocker külsőkkel rendelkező zenészek előadásán. 🙂

Il Teatro degli Orrori ~ amit az olaszok se értetek
Az olasz részleg elég összetartó, mint megtudtam, hiszen elég szépen eljöttek erre az olasz rockzenekarra is. A rendkívül elvont post-punk/noise rockot játszó bandát már a 2007-es debütáláskor sikerült megismernem és azóta is követem munkásságukat. A koncerttől sokat vártam, de több okból sem tetszett. Egyrészt, nem lehetett hallani az éneket. Egyáltalán. Minden szám között üvöltötte a közönség, hogy „VOCE!!! VOCE!!! VOCE!!!” az énekes meg mutatta, hogy hát evvan. Másrészt a vizuális élmény sem volt nagyon maradandó, szintén mindenki feketében játszott, fekete hangszereken, a kivetítőn pedig egy darab statikus kép volt kirakva, az Il Mondo Nuovo című új lemezük borítója. Harmadrészt tényleg nagyon elvont volt. A partiarcok ugyanúgy tolták rá és élvezték, de nekem ez a félig üvöltős, verselős noise rock picit furának tűnt, ráadásul tényleg nem értettem semmit belőle, mivel olaszul hangzott el minden. Zeneileg mondjuk ott voltak a srácok. Az egész leginkább egy kortárs olvasóestre emlékeztetett, leginkább akkor, amikor az énekes két refrén között rágyújtott egy cigire és megivott egy kávét. Ezt amúgy a gitáros is eljátszotta egyszer. Érdekes élmény volt mindenesetre.

The xx ~ halk őrjöngés
Az olasz élmény után találkoztam végre Cyberékkel (Cyber, Moomba, Virelis) akikkel jól eldumáltam és megnéztünk valami felfújható ugrálóvár-szerű chilloutos marhaságot, ami jó volt. Emiatt picit megcsúsztam az xx-ről, de a lényeget láttam. 🙂 A színpadon minimális vizuál volt (egy hatalmas, átlátszó X fellógatva), legtöbbször lesötétítve, rengeteg füsttel. Nem volt nagyon zúzós, de nem is ezt vártam tőlük, egy nagyon igényes, mondhatni epikus előadást halhattam az angol post-punk triótól. Nagyon élveztem, szívesen látnám őket megint a Szigeten!

The Stone Roses ~ rockerek, lyukak és fals hangok
A Sziget (állítólag) legnagyobb neve az angol britpop egyik legmeghatározóbb zenekara, amit a játékosok talán a GTA:SA rádiócsatornájából is ismerhetnek (Fools Gold). Vizuális szintén minimális volt, kontakt a közönséggel szinte 0. Fura volt még, hogy hatalmas lyukak tátongtak a nézőtéren, az ének halk volt és néha hamis (???) is, amit többen megerősítettek később is. Viszont mégis miért tetszett a koncert? A zene miatt. A három zenész (Mani, Reni, John Squire) viszont valami akkorát játszott, hogy tényleg, csak annyit tudtam tenni, hogy agy kikapcs és maximálisan befogadni a zenei alapot, mert az több, mint tökéletes volt!

Rizzle Kicks ~ hip-pop
A pofátlanul fiatal hip-hop duóról szintén nem tudtam sokat, de maximálisan pozitívan csalódtam bennük. Okosan szintén nagyzenekaros változatban jöttek (gitár, dob, trombita, stb.) és egy nagyon igényes és nem utolsó sorban vicces showt csináltak, rengeteg gyerekműsor és filmzenei betétekkel fűszerezve (Bigyó Felügyelő, James Bond) amiket a számok átvezetésénél használtak. Sokat beszélgettek a közönséggel és nagyon élvezték, hogy ennyien eljöttek (valamiért ezen minden itthon először játszó zenekar meglepődik). Például nagyon vicces volt, amikor az énekes elkezdett mesélni és volt egy fél mondata, hogy „back in the UK”. Erre elkezdett tapsolni és éljenezni a közönség, az meg nézett, hogy mi van. 😀 Aztán elkezdte tovább mondogatni, hogy működik-e és tényleg, valamiért erre nagyon ráharapott az itteni rajongósereg és visszatérő poén lett a koncert során. Nagyon jó számokat adtak elő (köztük a kedvencemet is), szóval nagyon örültem, hogy eljöttek és én is ott voltam!

Tiga ~ maximum minimál
A Tiga elég nagy csalódás volt. Hasonló volt, mint a Crookers, csak még minimalistább, szó szerint extrém monoton minimal technót játszott, saját számaiból pedig kettőt összesen. Az egyik a You Gonna Want Me volt, a másik pedig a Sunglasses at Night aminek acapella verzióját rákeverte a New Order zenekar Blue Mondey című számára. Amikor ezt elmeséltem eszgének, okosan rögtön visszakérdezett, hogy „hát azt hogyan? Nagyon nem illenek össze”. Én élőben hallottam, tényleg nem. 😀 Elég hamar le is keverte, hozzáteszem. Vizuál szinte nem is volt, eleve észre se vette senki, hogy elkezdődött. Kijött valaki a sötétbe, elkezdett ott nyomkodni aztán szépen lassan elindult a zene, csak pár perc múlva ocsúdtunk fel (én az első sorban), hogy hát ez már az. 😀 Picit több változatosságot és több saját számot szerettem volna.

Noah and the Whale ~ dob, gitár, szinti, hegedű
Avagy, mi minden kell egy jó koncerthez… A NatW sem az én zenémet játszotta, ám a Coldplay-szerű nagyon rádióbarát indie rockot remekül feldobták a hegedűvel, így azon sem unatkoztam. Szintén profi előadás volt, amin még a magyar kajak-kenus válogatott is előkerült, az együttes az olimpiai bajnokaink tiszteletére játszottak el egy számot, ami nagyon nemes gesztus volt.

The Horrors ~ csak majdnem emo
Őket szintén nem nagyon ismertem, amikor pedig gyorsan kivonultak a torzonborz zenészek, nem tudtam mire számítsak, külső alapján, mintha a Tokio Hotelt és a Ramones-t keverték volna az Ulteriorral. Nos, majdnem hasonló zenét is játszottak. 😀 Persze, közük nem volt az emókhoz, de az egyik legjobb post-punk koncerten tudtam részt venni, ahol mindegyik számon tudtam táncolni és nem hiányoztak a különböző szólók, tonnányi effektpedál és torzító, meg amik erről szoktak szólni amúgy. Sok kontakt itt sem volt, de ezt egy ilyen kaliberű koncerten el sem várja szerintem az ember. Egyszerűen kijöttek, lezúzták mindenki hallójáratát, aztán levonultak szépen. Nagyon jól éreztem magam, engem megvettek a britek! 🙂

Two Door Cinema Club ~ ír zene Enya nélkül
Bár picit erről is késtem, a dallamosabb és egy fokkal rockosabb ír indie rock (természetesen pufi, vörös hajú énekessel) szintén megvett magának. Profi előadás, kis játszás a közönségnek és még egy-két számukat is felismertem, amire nem számítottam. 😀 Nagyon jó hangulatú, igényes koncert volt.

Molotov ~ Mehíkó a mehíkóiaké
Az általam egyik legjobban várt koncertre nem túl meglepően szinte én voltam az egyetlen „fehér” ember az odalátogatottak közül, mivel szerintem egész Európa összes közép- és dél-amerikai emigránsa eljött. Voltak itt chileiek, bolíviaiak és természetesen egy tonna igazi mexikói, akik a legnagyobb partiarcok a bolygón. Alap kellék a mexikói zászló. Ez mindenkinél van, kivétel nélkül. A ruha az szigorúan csak mexikói focimez lehet, illetve választható fejfedőként luchador maszk és/vagy sombrero. Nem hazudok, mindenki így nézett ki! 😀 A koncert érdekessége az volt, hogy a helyi mexikói közösségnek nem nagyon volt alkalmuk eddig összefutni, így a mexikói öntudat zászlóshajójának magyarországi fellépésére szerveztek egy találkozót, ami jól is sikerült. Volt itt pogó is (amibe életemben először (igaz, nem saját akaratomból) de én is bekerültem), amit valamiért a mexikói csajok indítottak el MINDIG, szóval a hangulat fergeteges volt. A négytagú zenekar lezúzta az arcunkat és bár itt sem értettem sokat, remekül szórakoztam az állandó váltogatások alatt, hiszen a gitáros-énekesen és az egyik basszeros-énekesen kívül a dobos-énekes és a másik basszeros-énekes (igen, négy énekesük és két basszerosuk van) állandóan váltogatták a pozíciójukat, éppen melyik számban kinek van énekileg több szerepe. Sok kontakt volt itt is a közönséggel, igaz, kicsit csalódtam abban a tekintetben, hogy nem volt ráadás és az Apocalypshit lemezről semmit sem játszottak, de a közönség kedvenc Putóval mindent kárpótoltak. Amúgy itt is mindenki sörözött/cigizett, volt, hogy szám közben gyújtott rá az egyik basszeros: szájában a cigi, egyik kezében a sör, másodikkal fogta a húrokat és az odarohanó road pengetett helyette. Ilyet se láttam még. A koncert után a mexikóiak csoportba verődve készítettek egy csomó képet aztán közösen elénekelték a himnuszt. Nemzeti öntudatban nem szégyenkeznek, lehetne tőlük tanulni (meg a hollandoktól)!

Snoop Dogg ~ “mert pornós-kábítós hip-hop nekünk nem kell”
Snoop Dogg egy olyan ütőkártya, mint a Prodigy. Bárhol, bármikor be lehet vetni és tuti a nézősereg és a jó hangulat. Itt is ez történt, hiszen itt mindent megkaptunk, amit akartunk! A kutyafejű rapper egy népes kis csapattal érkezett (DJ, rapperek, táncoslányok és egy Nasty Dogg figura, aki két méteresre nőtt eres f*szát pörgetve szívott el egy négy méteres jointot). Szerencsére nem csak újabb számokat adott elő (igen, a reggae-s dala is elhangzott), hanem egyaránt lenyomott pár régit, sőt, még feldolgozásokra is jutott ideje, pl. a House of Pain Jump Around-jára. Nem meglepően mindenki rommá tépve jött el és olyan fű szag terjengett, hogy azt szerintem még a Deákon is lehetett érezni (amúgy ha jól láttam valaki egy cserepes mariskát is becsempészett valahogy). Nagyszerű show volt, minden őrült és nem őrült elemével együtt. Túl sok élő hangszer persze nem volt és a koncert 95%-ban szemüvegben volt Snoop bácsi, tisztességen leadta a leadni valót. Jó volt!

Azari & III ~ meleg fogadtatás
Ha megtanultam valamit a koncert alatt, az az, hogy nem vagyok homofób. A kanadai DJ duó (akiből egy jött el) és két énekes által formált klasszikus chicagói house zenjét játszó Azari & III munkásságával eléggé ki vagyok békülve, még eszgé ajánlotta nekem. Az utóbbi időkben a slágeresebb számaik klipjeit is láthatták a zenecsatornára/YouTube csatornákra tévedők (Reckless (with Your Love), Manic) és mindig is csodálkoztam, hogy a koreográfia és a ruhák bizony eléggé… forróak. Nem vagyok egy rögtön ítélő ember, de a koncertbeszámolóm után eszgé is megerősített, hogy a két énekesnél buzibb élőlény nincs a bolygón. De hát ez van, tökéletesen reprezentálták amit utálunk és amit imádunk a ’80-as években: a két kigyúrt feka énekes vonaglásai és öltözékei (hózentróger póló nélkül? welcome to the eighties) miatt bár volt egy érdekes fenn-hangja az egésznek, zeneileg és énekileg akkorát dobtak, hogy az agyam elszállt. A legjobban várt zenekarok második vonalának elején kullogó kanadaiak tökéletesen minőségi produkciót adtak elő, zeneileg a szokásos hangzást képviselték, a két énekes élő vokáljai pedig hihetetlen sokat dobtak az egészen, ráadásul még a hangosítást sem cseszték el, ami külön öröm, bűn is lett volna. A legnagyobb nem-retro buli volt ez, aminek részese lehettem, valami frenetikusan éreztem magam, remélem jönnek erre többször is (Kanada azért nem itt van)! Külön bónuszpont, hogy itt is sikerült engem megtáncoltatni, mert leadták szinte teljes egészében az eddigi egyetlen lemezük teljes anyagát és amiért a kedvencemmel (Indigo) kezdtek!

SebAstian ~ami elmaradt
Ez tényleg elmaradt sajnos. Helyette Palotai lépett fel, akit nem néztem meg. A pihenéssel jobban jártam szerintem. 🙂

The Subways ~ parti rock, de úgy igazából
A Subways talán a legkönnyebben beskatulyázható zenekar, hiszen mindenki a Rock & Roll Queen-t ismeri tőlük, ami azért meglepő, mert igazából nagyon jó zenét játszanak és szerintem sokkal több kiemelkedő szám található meg a lemezeik közt! Zeneileg a kellemes alternatív/punk rockot nyomja a trió mindezt olyan átéléssel, lazán, boldogsággal fűtve a színpadon, ami irigylésre méltó! Sok színpadi kelléket nem vonszoltak fel, inkább a rajongóknak játszottak, nem is keveset! Nagyon sok kontakt volt a rajongókkal és ami nagyon tetszett, hogy a számok közti átvezetőkben szinte több magyar szót hallottunk az énekestől, mint angolt! Sőt, ha ez még nem elég, a Rock & Roll Queen egyik refrénjét is magyarul (igaz, jó törten) énekelte el, ami aztán nem kicsit dobta meg a hangulatot! Már pusztán emiatt az egyik legjobb hangulatú koncert volt, de zeneileg, mindenileg nagyon ott voltak, volt circle pit, leültetés, énekeltetés, amit akarunk. Az öt legjobb koncert között csont nélkül ott van, nagyon élveztem!

Heideroosjes ~ konformista punkok
A holland punk zenekarról volt talán a legkevesebb infóm. Amire számítani lehetett, hogy mivel rengeteg holland jön el, sokan lesznek. Az A38 sátor volt a legnagyobb, úgyhogy eléggé szkeptikus voltam, maximum a negyedéig/feléig lesznek, mint az Arénában, de nem, gyakrolatilag teltház volt! 😀 Ezen a banda is nem kicsit lepődött meg, mivel még sosem jártak hazánkban (ennek többször is hangot adtak), úgyhogy a lecke fel volt adva, amit kitűnően abszolváltak! A dalokat angolul énekelték, a feldolgozásaik nagyon jók voltak, szintén sokat beszéltek ki a színpadról és a holland rajongókat sem hanyagolták el! Bár a számokat nem ismertem, tetszettek és jól szórakoztam! Bár az biztos, hogy ha valaminek, punkoknak nem néztek ki a tagok! 😀

BeardyMan ~ a repeat gomb beragadva
A BeardyMan koncert volt az, ami egy picit csalódás volt számomra. Egy-két élő szettet láttam tőle és alapján nagyon durva zenét játszik, ám az az erergia és baromkodás, amiket a felvételen láttam, nem jött át túlzottan. Viszont zeneileg mindenképpen egy igazi kuriózum volt, hiszen azért mégis: a saját szájdobolására effektekkel telepakolni, hogy aztán dubsteppet, jungle-t vagy Prodigy feldolgozást játszon, az azért nem semmi! 🙂

LMFAO ~ LMFAO csak kár, hogy a szánalomtól
Az LMFAO-ra szintén nem egyedül érkeztem és mint mondtam: rühellem őket. Rühellem a zenéjüket, azt az óriás hype-ot, ami körülveszi őket, meg a külsőségeiket is. De mondom: egyszer élek, adok nekik egy esélyt. Igazából nem tudom, hogy érdemes-e folytatnom vagy jobban belemenni, hogy miért volt szar a koncert… legyen annyi elég, hogy a két tagból csak egy (Redfoo) jött el? Áhh, nem inkább leírom: rövid volt (köbö háromnegyed óra), rossz hangosítás, rekedt éne/rap (?!) és a világ legroszabb Guns’n Roses feldolgozása. Akik élvezték, azok is minimum vagy be voltak rúgva/állva, vagy abban a korban vannak, amikor még nem érdekli őket a zene, csak eltudjanak ugra-bugrálni. Egyértelműen a Sziget leggyengébb koncertje volt, de szerencsére a kellemetlen élményeket gyorsan elfelejtette velem a következő koncert, aminek a második felére pont odaértem!

Lamb ~ lassúzás pengéken
A Lamb elvont és zajos trip-hopja segített helyrerázni a hallójárataimat! Az epikus trió a mély basszusokkal, gyönyörű női énekkel és durva gitár-szólókkal kápraztatott el engem. Szintén nem ismertem túl sok számot, de az az epikus, már-már jammelésbe hajló őrület, amit lenyomtak, az páratlan volt! Emiatt hamarosan pótlásra is kerülnek nálam! 🙂

The Killers ~ látványorgia mesterfokon
A Killers zenéje meglepően távol áll tőlem, de ami biztos, hogy az énekileg és zeneileg bitang tehetségesek, az egyik számukat pedig az egyik legjobban megírt rockhimnusznak is kikiáltanám, de a többi rádióbarát slágerük valahogy nem fogtak meg túlzottan! A koncert közben sajnos eleredt az eső, de ennek ellenére elkezdték a koncertet. Szerencsére az eső abbamaradt, így mindenki felszabadultan nézhette az idei Sziget leglátványosabb koncertjét! A színpadi technikára, a vetítőkre, ledes dolgokra egyáltalán nem lehetett panasz, a koncert vége felé pedig még egy komplett lézershow-t is kaptunk! Ha ez még nem lenne elég, még a hangosítás is elég jó volt, a zenekar pedig nagyon minőségi rockzenét játszott, igaz, sok kontakt nem volt a közönséggel. Sajnos a korábbi számaik, amik nem fogtak meg, itt sem tették meg hatásukat, de látványilag is show-ilag hibátlanok voltak, le a kalappal előttük! Szerencsére lejátszották a kedvencemet is, így de pláne megérte megnézni őket!

Yonderboi ~ elegánsan tökéletes
A Volt Fesztiválos Yondeboi koncertbeszámolót gondolom sokan olvasták az index-nevű bulvárportálon. Nos, a koncert alapján Yonderboi is, hiszen minden ott felrótt hibát kijavított! Egyszerű, de szolid látványvilág jellemezte az egészet: Y alakú asztal ledekből, körülötte egy házikó és egy sokat mosolygó és integető Fogarasi Lászlóból állt az egész, de ez elég is volt, hiszen a legtöbb ilyen electro actnek még ennyire sem tellett. Persze, hatalmas partizás nem volt, de őszintén, egy ilyen koncerten nem hogy nem hiányoltam, hanem örültem is, egy chillout/downtempo/lounge/trip-hop zenénél elég furán nézett volna ki. A lényeg, hogy nagyon jól felépített számlista volt, nagyon igényes látványvilággal, közönséggel és persze zenével! Aki ezt várta (én igen) és nem valami random dubstep setlistet, az bizony jól érezte magát! A szigetes közönségben nem csalódtam, gyakorlatilag telt ház volt, sok külföldivel és mindenki nagyon jól érezte magát! Én olyannyira, hogy én a Friendly Fires után megszavaznám ezt a második legjobb koncertnek! Eszméletlen jó volt, tényleg!

DJ Fresh ~ aki túl sokat akart
DJ Fresh. Egy ideig nálam meghatározó szerepet töltött be, hiszen az Escape from Planet Monday majd később a Kryptonite lemezei a kedvenc dnb cuccaim közé tartoznak. Ám ahogy elnézem, már nem csak nekem, hiszen a legnagyobb zenei fesztiválok húzó neve lett az angol DJ, akit kiemelten, headlinerként kezelnek! Ugyanakkor, a szett, amit nekünk adott nem tetszett. Értem én, hogy menő a változatos tracklist, de ötvenedjére is leadni a Blue Monday-t, már nem vicces. Plusz, rossz a tracklisted, ha több Prodigy szám van benne, mint saját. Márpedig ez történt, DJ Fresh alig játszot saját dalt, szinte mindegyik vagy Prodigy volt, vagy valami ahhoz hasonló szerzemény. Változatosnak változatos volt, de az egyedüli meglepő szám az a Tetris játék betétdala volt (!), a maradékot bárki összerakhatta volna egyedül, otthon is. Szóval, jónak jó volt de én egy DJ Freshtől többet vártam, sokkal!

John B ~ két órás továbbképzés, amit az elektronikus zenéről tudni kell
Viszont John B nagyon ott volt. Ugyan, nála szintén voltak remixek (pl. a Beastie Boystól a Sabotage, amit imádok az ő átgondolásában), de összességében leginkább saját számok voltak. A tracklst kiváló volt, a jó hosszú szettet (nem túl észrevehetően) több részre osztotta, volt itt klasszikus electropop és new wave számokból álló rész, de természetesen a jungle és a drum’n’bass daloké volt a főszerep, de persze egy-két dubstep is bejátszott. A vizuális téren annyi extrát nyújtott, hogy gyakran rakott az arca elé egy kinyomtatott trollface-t, aminek mindenki örült! 😀 Sajnos nem volt szerencsés DJ Fresh után berakni, mert a sátor több, mint a háromnegyede hazavonult (késő is volt), de én végig kinn voltam, amire büszke vagyok! Meg amúgy is, még életemben nem utaztam első induló busz- és metrójárattal! 😀

Szóval, hogy milyen volt a Sziget? Jó. Nem tökéletes, nem a legjobb, de én jól éreztem magam és ha lehet, legközelebb is kimegyek… csak akkot hozzanak valami metált is végre!

A hangulatért pedig köszönöm az összefutott haveroknak:
eszgé és barátai, Zolika, Cyber, Moomba, Virelis, Spoonman, Case.

Találkozunk jövőre! 😉

Reklámok

Írj valami szépet. Vagy ne.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: