Szombat —- 08:10 perc. PeCsa; Budapest; Hungary.
Nagyon komoly szervezést követően végre elérkezett a várvavárt nap. Miki haverommal már terveztük a találkozást a PeCsánál. Annak ellenére mentem oda, hogy aránylag elég közel lakom (DP), meg már megvolt a jegyem is (elővétel powa), de így is felesleges volt. Mire odaértem, már egy hatalmas tömeg várt ott. Meglepődtem. Mondjuk halkan megjegyzem, hogy a Millenáris Parkos tömeget nem überelte ez sem, mindenesetre beálltam a sorba, egyrészt Mikinek a jegyért (mondjuk csak 10 percet vertem rá), meg a haverom haverjának is igértem jegyet. Szépen álltunk sorba, közben megérkeztek régi ismerősök is. Majd eltelt 5 perc. Majd 10. Majd egy kicsit előrébb mentünk 1-2 méterrel. Erre rá, kb. 10 perc után a szép, rendezett sorból ey hatalmas tömeg alakult ki, mindenki tolakodott mindenhova. Ebből mi a ketrecnél annyit láttunk, hogy mindenki rohan be a kapu elé.
Mondom fasza, menjünk mi is. Mi is berohantunk, aránylag jó helyet szerválva magunknak. Közben eleredt az eső. És vártunk.
Közbe összehaverkodtunk 2 sráccal, akik a Subway Surf-ös videóit mutogatták. Szép. De mind hiába, engem szólított a közben szintén megérkezett és áttolakodott SSY, hjogy lassan kéne a mi sorunkba is. Könnyes búcsút vettem Mikitől is. Nem kapott jegyet. Csepelről jött be szegény. Ez lett volna az első CON-ja. Sokan sok mindent mondanak, de az egy abszolút megdönthetetlen tény, hogy nagyon paraszt dolog volt azt modani a népnek, hogy NINCS JEGY, ahelyett, hogy az igazat mondták volna, hogy MAJD LESZ JEGY. Aki vidékről jött fel, és nem kapott jegyet, sajnálom, de tényleg. Én éreztem kellemetlenül magam, mert szar érzés volt, hogy olyanok nem jutnak be a CON-ra, akik megérdemelnék, míg a tüdőfejű fangirlök meg krónikus fikázók meg igen. Nincs igazság. Meg a hangosbemondót is minumum háromszor rúgtam volna fejbe, na de mindegy… Vagy is nem, de inkább… áhh.
Közbe találkoztam 2 AA-sal is, meg még a távolban 1-2-vel.
Bejutottunk, az éttermi soron át.
Majd tapizás, táskakutakodás (simán becsempsztem egy 1l-es borsodit, legközelebb shurikennel próbálkozok, hátha…), és helyfoglalás. SSY leült, én néztem, majd váltogattunk. Közbe találkoztam Jaaku-val is. Sokat nem soppingoltam, mivel nem volt mit. Amit egyedül tényleg szívesen vettem volna meg (Poison szobor a Capcom féle Final Fight-ból 20-ért), arra meg nem volt pénzem. Közbe tömeg, no levegő, meg progik. A Konzol Room-ba be se mentem, mondjuk hallottam, hogy van új VF PS3-ra, azt mondjuk kipróbáltam volna. 😛 A boltok jók voltak, csak rohadtul nem volt semmi extra a sok Death Note meg Naturo-s ISZONYAT GICCSES cuccokon kívül. Ja, volt még Bleach-es is… Na mindegy, azért vettem 2 DB FLCL-es OST-ét (több FLCL-es cucc nem is volt, szégyeljék magukat a boltosok), egy YYH-s AS magazint, meg egy figurát, ami nem tudom miből van, viszont jól néz ki.
Meg egy japán faszi lerajzolt chibibe 500-ért. Rohadtul nem hasonlítok a figurára, viszont leírta japánul a nevem, már ezért megérte. A Trabantos kép meg oltás volt nagyon. Go Talma! XD Közbe AMV-s tali (‘sír’, Velho, Traumus (Mr. Powernoisecore XD), Luggeriano (respect), Christian (aki nem vert agyon), Jaaku (ő sem), Gh0sT, Yashiro, MmM<ate, Baysi (aki nem hozta a kexeket), M@D_FiSt, tblack (Hanky Panky… jeee), Kaxi (majd legközelebb tényleg kapsz Pocky-t, esküszöm), meg Wolfi nyíregyről, akit most láttam először, és akit most nem kevertem össze (viszont mást előszeretettel igen)). Szóval a hangulat 5/5, élveztem nagyon a dumákat. Meg közbe találkoztam AA-sokkal is (Raisen, Zsinder, Jakker, Larten, meg még sokan mások), szóval jó volt.
Most az eseményekről bővebben:
Szombati cosplay:
5/5. Hát… hatalmasat fejlődött a magyar cosplay ipar. Sokkal merészebb és igényesebb cuccokkal neveznek a résztvevők, és az egyéni performansz is nagyon komoly volt (néha), élveztem nagyon.
AMV verseny:
Animax kat.
3. hely: EEEEEZZZZ MIIIII???? Alison FMA-s AMV-je hol van? Jesszusom, ezt sose fogom megbocsájtani.
2. hely: Luggeriano powa. Gratula neki. A román meg a szlovák otakuk biztos örülni fognak az AMV-jének, ha tényleg leadják a TV-ben. 😀
1. hely: Jaaku. Nem meglepő. 10/10, 5/5, stb. Gratula neki is.
Egyéb kat:
Andyme: Tetszett. Nem az én stílusom, de tetszett. Felvezetőnek jó volt, megadta az alaphangulatot.
Baysi: A zene hát olyan amilyen, de az AMV 5/5. Most néztem végig először, és nem is volt annyira vészes. 😀
BenyoBoy: Megint bejutottam. 3/3 eddig. XD Köszönök mindenkinek mindent. 😀
Christian: No comment. 5/5. 3 napig ezen az AMV-n éltem.
Gotoh: FF7AC. Tetszett ez is. Főleg a zene válaszáts miatt. Nagyon jó volt a hangulata ennek is.
H|L: Erre én nem írok semmit….
Kazu: Megint király lett ez is. Nagyon tetszik. Mondjuk az elejére azt hittem, hogy már elindult maga az AMV, azt kiderült, hogy csak a logó… XD
MmM<ate: 1-2 iszonyat idegesítő jeleneten kívül tetszett nagyon. Sokat fejlődött az utóbbi időben. Gratula neki is.
Mona: Ez se volt rosz, mondjuk én egy kicsit untam a végére. Not my style, de 5-ből 4-et adnék rá bőven.
ms.tifa: Csak a legszínvonalasabb WMM-es munka, amit valaha láttam. Az ajánlást meg köszönöm. 😀
Rudymester: Megint király lett, mondjuk több beatsynch kellett volna bele szerintem.
‘sír’: 5/5 Tetszett nagyon. Sokan mondták, hogy van benne maszkolási hiba… Leszarom. Van hangulata, minden mp-ét élveztem.
Soa Mark: Akárki akármit mond, az az AMV istenkiály. 😀 5/5. A zene meg fenomenáls (aki nem érti az AMV-t, az nézze meg hozzá az eredeti klippet is).
TBlack: Hanky Panky. Happy Hardcore. Már itthon is. 5/6 😀 Meghajlok megint.
Toma: Hát, izgultam, hogy ne olvadjon le a vetítővászon a kurvasok effekt miatt.
TRC: Ez egy AMV volt???
Velho: Csak a legjobb magyar AMV. És csak a TOP 20-ban. Hmm hmm…
3. hely: Nem rosz, van hangulata, volt benne effekt, zene se volt rosz, de nem TOP 3. De Top 20 az bármikor lenne.
2. hely: Luggi megint. Gratula. Egyik kedvenc AMV-m.
1. hely: Jaaku megint. Nem csodálom. Megérdemelte nagyon, de nem ezzel. XD Mondjuk amennyi idő alatt vágta, tényleg király lett, mondjuk a vörös ködből egy kicsit visszavettem volna, az equalizert, meg szerintem ő maga se érti miért rakta bele… XD
A kötönségdíjjas H|L (….) AMV-je (???) lett, ez is szintén a közönséget minősíti. De nem baj, lekameráztam a díjátadásnál… XD XD XD
Aztán Wolfi meg Kaxi meg én körbejártuk a CON-t. Jó volt. A többiek meg eltűntek. Este Jaaku, M@D_FiSt, SSY, Traumus meg én, még egy jó órát dumáltunk, zenét hallgattunk, meg csengőhangokat cseréltünk… XD Aztán én is hazamentem.
Vasárnap —- 09:25 perc. PeCsa; Budapest; Hungary.
Luggerianoval találkozás. Gratula mégegyszer. SSY megjön. Stúdiófotózás, KuCz-ot meg majd oda photoshoppoljuk valahogy. 😛 ms.tifa-val is találkozok. Bejutás. Csoportos cosplay: a 2 One Piece-es csoporton kívül az ÖSSZES egy rakás szar. Szerintem a magyarok ne eröltessék ezt a csoportos faszságot, nem megy ez nekünk.
Soppingoltam 1-et 2-őt, gyönyörködtem a Poison-os figurába, amit nem vettem meg, meg fotóztam ezerrel. KuCz AMV-je és az én promóm levetítése. Senki nem tapsolt. Akik a CON-on voltak, és nem AMV-sek, azok olyannyira nem értenek az AMV-khez, hogy siralmas. Szánalom. Elkeserítő.
Mindegy.
ÖSSZEGZÉS:
Ha mégegyszer valaki sikítani mer valami DN-es, Narutós vagy Gravis AMV jelenetnél, azt lerúgom a székről, és kipaterolom az egész városból, hogy vissza se jöjjön többet. Ez nem az én véleményem, csak szólok, hogy a sikongatósok ne lepődjenek meg 1-2 incidensnél, ha nagyon túlzásba esnek. Ugyanez a szabály vonatkozni fog a krónikusan fikázókra is, akiket alapjáraton be se engednék a PeCsa (úgyaz) egész területére. Szegény vidéki (néha pesti) animefanok, meg nem férnek be, akik meg pont (.) megérdemelnék. Akinek nem tetszik, ne jöjjön.
Aztán:
A biztonságiak meg bunkók voltak.
Levegő megint nem volt.
A vasárnapi cosplay irdatlan gyenge minőségű volt, és hosszú is.
Vetítésnél képzavar, felbontás, képarány változtatása egy videó alatt, többször is (erre hagyok időt, hogy eljusson), és ugyanazon AMV-k többszöri leadása (!!!).
És akkor itt ragadnám meg az alkalmat, és szeretnék egy kedves üzenetet továbbítani, annak a két jómadárnak, akik pofátlanul elfoglalták a helyünket. Egyrészt, ha mégegyszer a földön találom a cuccaimat, akkor ti fogtok a földön feküdni, de akkor egy kicsit tovább fog tartani, mint 1 óra. Arcot megjegyeztük (pláne azt a kis pökkhendi kifejezést), szóval vigyázzatok.
Az AMV verseny meg jó volt, akárki akármit mond.
A fórum flamehez meg nem írok semmit.