Két nap, két koncert: Suicidal Tendencies ~ Detachments (Disorder Night Opening Party)

Lógok én itt lassan két beszámolóval… ami igazából egy, azt is Chew kolléga kérte tőlem. A(z agyban) tegnapi (de idő szerint tegnapelőtti) Suicidal Tendencies, illetve a mai (tegnapi) Detachments bandákra látogattam el, összesen 2500 forintot költve a két alkalomra. Vajon olcsó húsnak híg a leve?

Quit the Exit

Mint ahogy a Google fordító is olcsó humorforrás, hasonlóan olcsó és könnyen beszerezhető éhségcsillapító a rendszeres magazinolvasóknak a hetente megjelenő, ingyenes programajánló kiadványok. (Pesti)Est, Flyerz (ami már szinte teljesen eltűnt) és az Exit, amit amúgy nem is olyan rég vett meg az Est. A három közül az Exitet mindig jobban kedveltem, fiatalosabb hangvétele miatt és amúgy remek koncertajánlói és zenés hírei/cikkei miatt.

Mindez azonban már a múlté.

Az utóbbi számokban ugyanis olyanokat produkált ez a valami, amit régen én “jókis Exitnek” neveztem, ami bizony egy picit azért meg-megöli a hazai újságírást, mint szakmát. Persze, ezek a cikkek rövidek és egyszerűek, mint a faék, de egy minimális igényességi és objektivitási szint azért volt bennük.

Még mindig múltidő.

40 (I. rész): Zenészhalálok 1938-tól 2011-ig

Nehéz bevezetőt írni az eddigi leggrandiózusabb listámhoz, illetve írásomhoz, amit valaha ide posztoltam. Pláne, ha a téma legendás zenészek, akik már nincsenek köztünk.
Lehet furán hangzik, de a halálesetek, öngyilkosságok mindig is “közel” álltak hozzám, Magyarország Története c. tantárgy keretében adott legendás előadásom is Pest, később Budapest öngyilkossági eseteivel foglalkozott: kik, mikor, hol, hogyan. Érdekes téma volt, annyi biztos. Amy Winehouse haláláról gondolom mindenki hallott, pláne a körülményekről. Attól függetlenül, hogy nem szerettem a zenéjét, maga az eset, illetve ezen nyár alatt a tonnányi együttesekről és zenészekről szóló könyv átbújása miatt úgy gondolom, írok egy ilyet, mindig is a fejemben volt egy hasonló. Szóval, 40 legendás zenész halálával foglalkozok, négy részre bontva. Attól függetlenül, hogy értelemszerűen nem lesz egy vidám írás, higgyétek el, sok érdekes, groteszk és legendás esettel foglalkozok, többek között gyilkosságok, összeesküvések, balesetek, túladagolások, és még sorolhatnám! A legendákat elhalálozásuk időpontja szerint rendeztem (kivéve egy esetnél, de az úgy is csak a következő listákban lesz esedékes)!

Limp Bizkit: Gold Cobra (random fanboykodás szakmaiság nélkül)

Tegnap Fred Durst, a Limp Bizkit együttes énekes-rapper-frontembere egy online üzenetében azt írta, már alig tud várni!
Nem is csodálom, hiszen nem egészen három nap múlva jelenik meg a boltokban a Gold Cobra, az együttes ötödik nagylemeze. A rajongóknak hat évet kellett várnia és ellenállnia, a már-már Duke Nukem Forever szintig elmenő dátum-tologatásnak, és információmorzsák dobálásának (pl. lehetséges tracklist, számcímek, demók). A rajongók viszont örülhetnek, egy hete jelent meg a csitító Shotgun kislemez, ami bebizonyította, hogy biza srácok, nincs több balfaszkodás, jön a mindenki által várt LP, amire végül 13 szám került három beépített közjátékkal, és várhatóan hat bónusz szám fog a különböző kiadásokon szerepelni.

Musicfakk 13: Ministry

Rég volt Musicfakk, úgyhogy ismét jelentkezem, és mily meglepő, ismét egy indusztriál metal banda történetét ismerhetitek meg! A Minsitry 1981-es alapítása és 2008-as megszűnéséig az egyik, hanem a legmeghatározóbb amerikai industriál metal banda volt, amely szinte végig egy ember munkája volt!

Tévé a Rádión

No, hát ez a pillanat is elérkezett: a TV on the Radio eredetileg április közepén megjelenő ötödik nagylemezét valami mókamiki felnyomta a netre, így hát streamelve a banda is felrakta, legálisan elérhetővé a Rhapsody felhasználóknak! Ez azért jó, mert már nem kell többet várnom a legutóbb 3 éve jelentkező banda új albumára, mert így CD-minőségben más megint felpakolta. 🙂

Rebecca Black: Friday (videoklip elemzés)

Fekete Rebeka: Péntek

Az interneten egyre csak szaporodnak a furábbnál furább alakok, és mémek, elsősorban ugye a 4chan és a YouTube segítségével, most utóbbival foglalkozunk. A fiatal Justin Bieber-t is itt fedezték fel, és hát hogy máshogy lehet jobban befutni, mint a világ első számú videómegosztójára videónkat feltöltve szétkürtöljük magunkat az éterben. Valakinek sikerül, valakinek nem, valakinek pedig nem úgy, ahogy szeretné. Jelenlegi témánk alanya az a Rebecca Black, aki mindössze 13 éves, énekesnőnek vallja magát, és bemutatkozását egy hónap alatt több, mint 63 millióan nézték meg. Ez két dolgot jelenthet ugye.

Kedvenc japán zenéim

Sikeresen abszolváltam minden vizsgám, ráadásul hármasnál rosszabb jegyem nincs is! Szóval, itt az új poszt, amiben kedvenc japán zenekarjaimat mutatom be (videojáték zenék ezúttal kizárva).
Aki anime fan, az általában sok japán zenét hallgat. Vagy nem. Nos, az én füleim már anno se vettek be minden jött-ment ázsiai zenekart, csak nagyon kevés banda fogott meg igazán. A legtöbb jó együttes valóban hallgatható lenne, de vagy az orrhangú/nyivákoló énekes zavart, vagy más. Pl. a japánok nem tudnak maszterelni, attól függetlenül, hogy hihetetlen technikai háttérrel rendelkeznek. Egy 2010-es lemez is olyan tompán szól, mintha a Metallica ’82-es demóját hallgatnám. A mély hangokat alig hallani, a magasak meg már-már fülsértően magasak. Ráadásul a legtöbb zene monoton is. Nem a dallamossággal van gond, hanem a hangszínváltással, pontosabban annak hiányával. A legtöbb zenekarnál azt vettem észre, hogy még gitárszólóknál is megmaradnak egy hangsávban, nincsenek olyan gyors váltások mély és magas hangok között. Ráadásul azt is gyűlöltem, hogy a j-rock egy stílus, sajátos, egyéni elemekkel, ennek ellenére mindenre azt mondják, hogy j-rock, ami nem nyivákolós pop, vagy van benne gitár. Tök jó, japánban csak 2 zenestílus van, a J-rock és a J-pop, mi? Na persze. Nem vagyok zenész, csak mániákusan sokat hallgatok zenét, szóval ez csak az én véleményem, és nem hallgattam annyi japán bandát, hogy ezt egyértelműen levonjam, de a legtöbb esetben ezt vettem észre. Ettől függetlenül vannak nagyon fasza zenék kedvenc kis szigetünkről, szóval, most őket mutatnám be. Sőt, lesz Visual-Kei banda is a kedvencek közt, szóval még meglepetésként is érhet pár olvasót 1-2 banda felsorakoztatása! 🙂

Musicfakk 12: Killing Joke

A Killing Joke új lemezének megjelenése kapcsán egy hosszabb kimaradás után újra itt a Musicfakk. Na de kik is ők? Bár nem sokan ismerik, többek közt olyan bandákat inspiráltak, mint a Metallica, Nine Inch Nails, Nirvana, Ministry, Tool, Opeth, Godflesh, Prong, Pitchshifter, Rammstein, Faith No More, Porcupine Tree, és olyan együttesek dolgoztak fel számokat tőlük, mint pl. a Metallica (!!!), Fear Factory, Sybreed, Helmet, Foo Fighters vagy a Behemoth…

14 nagylemezt és ugyanennyi válogatást, 7 koncertlemezt, 5 EP-t, 31 kislemezt, 4 videós kiadványt és 15 klippet készítettek, 1979-ben alakultak, és most, 28 év után újra az eredeti felállásban tolják, az év egyik legsúlyosabb lemezét kiadva.
Remélem lázba hoztam ezzel a kis kedvcsinálóval az olvasót, és tovább kattint. 🙂

OCRM ajánló

Azaz OverClocked ReMix, ami nem más, mint egy non-profit közösségi oldal, mint a neve is mutatja, remixelőknek. Akik főleg videójáték zenéket dolgoznak át.